Alice in Wonderland - első napok a munkahelyen

Úgy volt, h csak jövő héten kell kezdenem, de szerdára bekönyörögtem magam, mert már megőrültem a bankszámla-tb-lakás-mivégrehát négyszögben. Uh szerdán 9 órakor ott voltam az én kis munkahelyemen.

Egy darabig egyedül, mivel, mint kiderült ők 930-kor kezdenek dógozni, de így legalább egyenként bemutatkozott mindenki, amikor megjött. Felettébb kedves és barátságos népek ezek. 

Vagy 40-50 fős a cég, open office, 4 k nagy asztallal, ahol az azonos projekten dolgozók pörögnek ill. a főnökség az üvegajtós kis irodákban és 3 helyes tárgyaló. 

Egész nap szól a zene, de nem a Juventus Rádió, laptopról, köré ülve és lemorzsálva a másik asztalát cseszkó, hanem kis hangfalak, n jól szólnak, mindenütt. És nem veszekszünk, h mi szól, az egyik csávó tolja egész nap, aki amúgy operations director, uh nem is egy gyakornok, aki uncsizik. 

Az egész munka, elképesztő. Minden egyes ember olyan autonómiával dolgozik, felelősen megy előre, ami nem hiszem, h otthon menne - legalábbis ilyen mennyiségben nem láttam önálló embereket egyetlen mhelyemen sem. Mégis kooperálnak, figyelnek egymásra és mindezt úgy, h a hierarchia jelei távolról sem látszanak. Onnan tudom, h ki a közvetlen főnököm, h a szerződésemben benne a neve.

Belépéskor elolvastatnak velem egy majd 100 oldalas mindenre kiterjedő, hogyan viselkedjél édes lányom  és mi mit adunk neked írást, amiben megszívlelendően az első sor, h: "Ignite lives as a team, dies as a team. Lay low and keep moving".

Az iroda egyik fele koncerteket szervez, múzik menedzsment, most épp Beyoncee-t és ahogy hallottam, itt nem az a kérdés, h lesz-e zuhanyzója. Az egyik tárgyaló tele Led Zep, Live Aid, Rolling Stones dedikált plakátokkal. Aztán vannak az NFL, meg vmi más sporteseményeken dolgozók - ha ismerném ezeket a dolgokat, biztos el lennék azon is hűlve, most csak annyi jön át, h k menők a sisakok, amik a falakon vannak. Szép színesek. Vannak még a mindenféle accountok ilyen-olyan jellemzően brit nagyvállalatokhoz és aztán vagyunk mink, a Vodafone csapat. 

2 napot dolgoztam eddig, tehát semmit nem láttam - de azt a hihetetlen szervezettséget, ami itt uralkodik, azt soha, sehol - még egykor a brüsszeli német főnök alatt sem tapasztaltam. A mappák-almappák, büdzsék, kreatív megbeszélések, prezik template-jei, és a mittoménmégmik, mind-mind részei a nagy egésznek. Mert van nagy egész:)

És hogy én mit csinálok? Hát, nem a szaladj le fiam, hozzál 10dkg párizsit leosztás van. Egyelőre egy Vodafone boltok 5 hetes, egy bizonyos alkalmazást bemutató turnéját készítem elő, másodmagammal. Fel sem merült senkiben, h nem az én anyanyelvem, ne én hívjam végig a 150 vidéki helyszínt, vagy, h nem tudnám eldönteni, h Leeds után Manchester v Glasgow jöjjön-e. Van rajtam check, hála istennek, de ugyanazt az autonómiát kapom, mint a többi ember. 2 más Vodafone projektbe is bele fognak rángatni és mivel hfőn megtanulom, h h kell az ő rendszerükben büdzsét csinálni, feltételezem, h majd lesz ezzel is dolgom. 

Tudom, h ez uncsi írás:), de tulajdonképpen ezért jöttem. :) ( a rendezvényeseknek majd írok még egyet, kicsit alaposabban:) ) 

Van bennem aggodalom, h előbb-utóbb - inkább előbb, mint utóbb - rá fognak jönni, h én a magyar umbuldában vagyok hatékony, s itt, ahol sokkal kevésbé képlékeny kereteken belül lehet mozogni, itt azért kellene még más is, mint az egyéni bájom:))...Meglátjuk. Addig ellenben, minden percért hálás vagyok és becsülöm magam és alapvetően nem is értem, h h keveredhettem el Londonba és be egy ilyen céghez..

Aki ismer, tudja, h kb. sosem eszem - az eating disorderemről majd írok egy másik blogot:) - de itt tartok ebédszünetet. Megveszem a kis salimat és kiülök egy parkba, 120 brittel együtt, akiknek a 23 fok már k meleg. Ezt most nem tudom, h miért írtam le, sem logikailag, sem tematikailag nem illik ide, de igen fontosnak tartottam közölni.

 

Még sehol sem tartok, mondom, 2 nap telt el. Se rendszereket nem látok át, se mechanizmusokkal nem találkoztam még, se semmi. De olyan gigantikus a különbség a mi káoszunk és eközött, mintha egy másik univerzumban lennék. 

Átjött ez tavaly, amikor a Vodafone Belvárosi Futam-ban dolgoztunk velük - innen a kapcsolat, ezét tudtam nekik írni, h hello, ha lehetne-e, kicikét, lécike, szeretnék nálatok a fénymásolóba patront rendelni. Olyan forgatókönyveket csináltak, úgy beszéltek a rendezvény alatt a rádióban, olyan biztosítási terveket mutattak előző, analóg eseményekről, h akkor éreztem, h ez azért nem a céges rendezvény - velencei karnevál jeligére kaliber. 

Mindenesetre, tényleg úgy értem magam, mint Alice Csodaországban és nem kellett hülyére szívnom magam hozzá. 

Meglátjuk. 

Lay low és keep on movingba vagyok.

A kollégák pedig helyesek, k sok a fiú, de igen aszexuális a közeg. Kivéve a helyeske, irdatlanul fiatal ausztrál fiút, aki, hogy, hogy nem, épp velem szemben ül. 

Folytatom, folytatom. 

pusz

A lakósság bankja - szolgáltatások nyomában, HSBC

Egy derűs tavaszi napon, 2004-ben, az aktuális The Economist számban láttam meg életem első HSBC reklámját. Egyszerű volt, helyeske és összekapcsolódott az első Economist élményeimmel. 

Aztán, amikor elkezdtem Ázsiába utazni, láttam őket mindenhol a local-global reklám vonulattal és tudtam, h egyszer én is szeretnék HSBC bankszámlát. (engem megvett a marketing, pedig k nem voltam célcsoport)

Ma bementem hozzájuk, gondoltam eljött a nagy nap. Tudtam, h lehet náluk akkor is nyitni, ha egyelőre még nincs UK címem, és ugyan elzavartak a Marble Arch fiókba, h "ott van tolmács, aki érti a dokumentumaimat", de mivel 9 éve várok erre, simán elmentem. (lóf* volt tolmács, nem is értették, amikor mondtam, h ezért küldtek ide)

Ellenben. 

Belépéskor gyanakodnom kellett vna, amikor Pet Shop Boys best of szólt. Itt azért álljunk meg egy percre és időzzünk el afelett, hogy az OTP-ben miért nincs zene, milyen lenne a hangulat a nyugdíjas öregasszonyok között, akik persze amúgy sem hallanak. 

A számla megnyitása 65 percbe telt, egy kedves, de igen ostoba lány próbálkozott ezzel. A részletektől megkímélek mindenkit; egyelőre olyan számlám van, amihez lehet nem brit címet rendelni. 14 napom van, h ezt becsukjam díjmentesen, ha közben máshogy alakul az életem. De a lány szerint, ha ezt valóban becsukom soha-soha többet nem nyithatok náluk számlát, mert ők elmondták a feltételeket és akkor feleslegese dolgoztak. A velünk élő szocializmus, de gondolom, ezen a magyarázaton Mr. HSBC is elájulna. Nem magyaráztam el neki, h ez biztosan nincs így - mindenkinek nem tarthatok állandóan továbbképzést. 

Nodehát, akkor átmentem a pénztárba, h az ámerikai és hong-kongi dollárom átváltsam és betegyem a számlámra. Bár sohase tettem a volna. 

Itt nincs privacy, se függöny, se kis szoba. Nekem mindegy, de mondjuk mellettem az arab, aki 30 ezer fonttal próbálkozott, lehet, h szerette volna, ha nem látja mindenki. 

És akkor az ügyintézőm elővett egy lutra-albumot és elkezdte megkeresni a hong-kongi dollárom bankóit. Mert ő ilyet még nem látott, nem ismeri és meg kell néznie.

Itt már nem voltam jó fej és mondtam, h azt tudja, h a HSBC az azt jelenti, h Hong Kong and Shanghai Banking Services? És látja a hong-kongi dolláron a HSBC feliratot? 

És aztán elkezdett mindent megszámolni. 

Mert náluk nincs számláló gép.

Nem volt k sok pénzem, de eltartott egy darabig, mert az amerikai dollárok összeragadtak.

De nem tartott olyan sokáig, mint mellettem az arab 30 000 fontja, 20 fontosokban. Aki egy ponton hozott egy padot magának. 

És akkor már nagyon sokan álltak mögöttünk. 

85 perc alatt végeztem a bankban, a többit szösszenetet nem mesélem el. Most írtam nekik, h életem álma az biza meg lett hurcolva. Remélem mélyen meghatódnak. Nem írtam le senki nevét, csak az én csalódottságomnak adtam hangot. 

Azért ott még nem tartok, h az OTP-nek is írjak, h nagyon-nagyon sajnálom az összes velük kapcsolatban kimondott, dehonesztáló megjegyzésem - ellenben ma kicsit megemlékeztem róluk. 

Akkor is imádom Angliát és HSBC számlám lesz, mert dreams come true van idén.

Nem hagyom magam kizökkenteni. 

Prológus

"Nem akarom részletesen elmesélni, mi késztetett arra, hogy szász hazámat fiatalon elhagyjam, és 18..-ban Amerikába menjek szerencsét próbálni."
Mondja nagy héroszom, Old Shatterhand. 1984 óta a fejemben a mondat, végre le is írom.
Nem hagytam el szász hazámat, ami nem is szász, csak kicsit eljöttem, mert otthon vakvágányra kerültem. Nem is vakvágányra, hanem lassan én lettem az utasellátó, a fasírtos zsömlével. broá.

Őszintén remélem, sőt tudom, h egyelőre még én vagyok a zizi, sőt Zizi, de aztán a fókusz fokozatosan át fog tevődni a városra, amely zizeg körülöttem. És akkor majd látjuk, h elengedtem az otthoni hülyeségeimet és végre megint nyugodtan, derűsen töltöm a napjaimat.
Terápia van, zizi bent és zizi kint. 

S erre mi is lenne alkalmasabb, mint London; egy komoly cég az érdekes profiljával (www.ignite-london.com); a megannyi európai, akik itt látják az egyetlen lehetőséget, és a nekem nagyon tetsző brit férfiak - vagyis a teljes környezetváltozás. 

Igor és Irina - ingatlankeresés

Már vagy 72 órája vagyok a városban és ez nyilván feljogosít arra, h véleményt alkossak a londoni ingatlanpiacról. Nem arról, h minden kiba k drága, azt tudtam, tik is tudjátok.
Hanem az a lenyűgöző, h 3 hónapra normális ügynökség nem ad rentet, 6-12 hónap a beugró mindenhol. Annyira én ugyebár nem veszek ki - mert 3 hónapos szerződésem van és nem hiszek a jövőben, mert ahhoz még eléggé bennem él a Kárpát-medence fuvallata.
Így estem azok kezébe, akik a short rentekkel nyerészkednek.
No, és kik azok? Háát, ennyi Irina és Igor és Viktor és Ivan még nem volt a telefonomban.
Isten pénzéért, mutogatnak sötét zugokat. A zugokkal nem lenne bajom, voltam én sokat Ázsiában és picike is vagyok, elférek mindenhol - kivéve a 32 pár cipőm - de a heti 260-360 fontot azt naon sajnálnám. (még úgy is, h a Bátyám kifizet belőle annyit, amennyit nem tudok, h "ne kelljen a pakikkal a híd alatt aludnom" családi a humor)

Igorék mellett találtam egy kínai-maláj 150 éves nénit, aki kiadja a tetőterét. Ez legalább nem annyira mocskos, mint a többi és tetőtér és parkra néz, és tök jó a fürdőszoba és tele Bosch gépekkel, mert "én a német márkában hiszek" és belém is szeretett, amikor látta, hogy akkora vagyok, mint ő. Pláne, h kiderült, h voltam Malajziában és hogy tanulok kínaiul. Szóval, ez még k jó is lenne, 210 font/hét - alapvetően ennyit szántam egy kis studiora - közel a metró és lehet engem látogatni, mert 2 személyes...csak ne lengene be mindent a fokhagyma illata. Mindegy, legalább tudok a munkámra koncentrálni, mert ember nem fog hozzám közeledni.

Hnap még van egy orosz szoba, egy kis studio vmi dombtetőn és még, amik elém fognak kerülni.
Amúgy meg az internet bekaphatja, az összes olyan rent, ami szóba jöhet, az kis cetliken kitéve a zöldségeseknél, a metró megállókban.
És én szerdán már sztnék dógozni, mert azért jöttem, nem, h metrózzak a lengyelekkel.

Ja, és a legjobb: vmi cetli számát egy pasi vette fel, akinek magyar volt az embere. Találkoztunk, mutatta a helyet, majd a 3.kérdése az volt, h zsidó vagyok-e:))
Ez kicsit olyan, mint amikor 56-ban mentek a magyar menekültek hajón Ámerikába és volt egy kis ántiszemita incidens, amit természetesen a többi náció elhűlve nézett és nem is értették. (Gróf András: Átúsztam Amerikába - a papám iskolatársa volt, onnan a könyv és az emlék is
http://nol.hu/archivum/archiv-39295)

Na, hnap ezek eldőlnek.

Mielőtt mondanátok: nem költözöm flatshare-be, legalábbis most nem. Annyi helyen kell most beilleszkednem, h én nem fogok azon pörögni, h ki itta meg a tejemet. És amúgy, John le Carrének igaza van: a kezdet legyen olyan, mint amilyen folytatást szeretnél. (http://www.amazon.com/The-Spy-Who-Came-Cold/dp/0743442539)
Az pedig nem a 4 emberrel egy pecó.
Egyelőre nem:)

puszó