Go with the flow

Igyekszem fejemet kitartani a hullámokból és keresni a deszkákat magam mellett.

Nagyon helyesek vagytok, kedves és támogató üzeneteket kaptam mindenféle emberektől és ez meghat - gondolom a Télapó is ezért vállalja be azt a hajsza decembert, mert egész évben írogatnak neki a kedves gyerekek. 

Van az ember életében annál nagyobb tragédia, mint, hogy elveszti az állását egy egészen tűrhető városban és hála Istennek van még annyi pénzügyi, morális, lelki (?) tartaléka, hogy kihúzza egy darabig.

De persze, ettől még nem állítom, hogy az elmúlt 10 évem legjobb napjait élem. 

Egyfajta kulturális kapuzárási pánikom lett, mert azt hiszem, hogy ha innen hazamegyek, akkor soha-soha-soha többet nem lesz pénzem arra, hogy színházba járjak. És pláne ilyen darabokat nézzek. 10-12 fontokért beülök a kakasülőre, szépen kinézem, hogy hol van hely a földszinten és a második felvonás már mindig ott talál - Fülig Jimmy és Apukám legnagyobb örömére. Láttam a héten Ibsen: Babaházát (magyar fordításban Nóra) és lelkendezve írtam is kedvenc volt magyartanáromnak, hogy ha ő nem beszél erről olyan érdekesen, sosem olvasom el és a a k életbe sosem ülök erre be 18 év után. Nem kezdek itt színikritikába, de klasszikus darab volt, vér, ló, üvöltés nélkül, csodás szereplőkkel, nagyon jó angol fordítással, ami abból jött le, hogy mintha angolokra - angol mimikára és humorra - írták volna a darabot. A maga idejében ez egy igen merész mondanivalóval megáldott mű lehetett, mindenki olvasson szépen utána a 101 híres darabban vagy a wikipédián vagy ne adj Isten, olvassa el az eredetit - nekem teljesen más volt a mondanivaló (egyáltalán volt mondanivaló), mint 17 évesen. (oszt-szoroz, megkapja hány éves a blog írója). Mondjuk, nekem az is csak 2 éve jött le, amikor elmentem március 15-én megnézni a Bánk bánt (egyedül, mert erre nem volt arcom senkit elhívni), hogy bizony Bánk feleségét megerőszakolják, ő nem áll ki érte, hiszen a főnöke tesója volt (királyné öccse), így Bánk felesége öngyilkos lesz. Na, tegye fel a kezét, akinek ez második gimnáziumban kiadta magát. Vagy említhetném régi barinőm K történetét, aki az egyetemen, egy beszélgetés során említette, hogy Rómeó és Júlia nem is feküdtek le. Akkor kellett neki elmesélnem, hogy dehogynem. Ennyit arról, hogy a kötelező olvasmányokat talán máshogy kellene magyarázni - hacsak nem az a cél, hogy mindenki 20-25 év múlva jöjjön rá a mondanivalókra. Ibsen kapcsán pedig élés logikával azt is fel kellett fedeznem, hogy a skandináv lélek rajza, nekem nem most, a skandináv krimikkel és a 90-es évek végén Lars von Trier Születésnapjával kezdődött, hanem, biza Ibsennel. (Hagyjuk most Veinemöinent, akire a fentiek miatt (is) egyáltalán nem emlékszem, neki még nem volt meg a comebackje az életemben). 

A másik iszonyúan jó darab Tennessee Williams: Sweet bird of youth - ja volt, főszerepben a Szex és New York Samathajával. Aki olyan, de olyan lenyűgöző alakítást nyújtott, hogy nem tartom véletlennek állandó színház szerepeit London legmenőbb társulataival és deszkáin. A darab is jó, a Vágy Villamosán kívül talán még a Macska a forró bádogtetőn lehet meg az írótól, de ez utóbbi két művét biztosan kötelezővé tenném. Amit majd 10 év múlva meg is ért a kölök. A színház artistic directora pedig Kevin Spacey. Ennyi. A Sweet bird of youth-ot pedig mindenki nézze meg/olvassa el, akinek gondja van a korával, mert rá fog jönni a nagy igazságra. Leírjam a mű mondanivalóját, hogy mire gondolt az író vagy majd a témazáróban legyen kifejtős kérdés?

A go with the flow jegyében elkezdtem bikram yogara járni, acciós, 20 alkalom, 30 font. Azért ez elég kedves, 10 percre a pecómtól. Ez a yoga nem új, van otthon is, több ismerősöm nyomja már régóta. Csak én most untam meg, hogy a Tower Bridge felé fussak, naphosszat a Temze mellett, hahh, és váltottam a 40 fokra felfűtött teremben eltöltött másfél órás yogára. Elég meglepő, hogy hova tud fejlődni az ember, ha megnézem a rakás indiait körülöttem, akik mind-mind-mind fakírok voltak az előző életeikben, mert olyan helyekre csavarják magukat, amitől az én kis hurkáim kerek-perec elzárkóztak. De ráérek és imádom a 40 fokot, ma vettem matracot is, mert hosszútávra tervezek.

És jöjjön, amiről voltaképpen írni akartam, amit kérdeztetek kedvesen, a mai interjúm. 

Szóval, reggel 9 óra, Reuters. Most Andrew-vel beszélgetek, aki a team leader. Ma kiderült számomra, hogy ők, mind a hatvanan a házon belüli több ezer traderernek szoftvereket fejlesztenek és dizájnolják. Van egy irodájuk New Yorkban, egy Bangkokban, egy Párizsban, meg még csomó helyen, csak azokat nem jelezték a világórákon. Andrew már arról beszélt, hogy eddig nem volt itt, aki a külső és belső rendezvényeiket koordinálja, trainer napokat menedzselje, de már k kellene, mert az egész csapat 450 fő, világszerte. A portékából ítélve ők nem fesztivál megjelenésre gondolhattak - akkor két korsó, két vodka-szóda és adjon egy olyan szoftvert is - amikor a kitelepülő rendezvényekről beszél, hanem, ha jól értettem, akkor most például Bangkokban csinálnak ottani Reutersnek bemutatót valamiről. Mutatott egy labort, ahol a trainer és tesztelő napok vannak, olyan kütyükkel, amiket már láttam a Minority Reportban.

A héten Andrew és Esteban leül, hogy megbeszéljék a benyomásaikat rólam és ha tetszenék, akkor leülünk és elmondják, hogy itt mire lenne nagyjából szükség. Erről elvileg a héten visszajeleznek.  

Pénzről még nem beszéltünk, úriemberek vagyunk - majd ott jön a meglepetés. 

Ne kérdezzetek, nem tudom, hogy mit gondolok. 

Próbálok nem összecsúszni és ugyan ma nagyon rossz kedvem volt hajnalban, de miért nem alszom inkább. 

Hah, a céges irodát ellenben kirabolták, fényes nappal, munkaszüneti napon, CCTV hegyek között. Láttam rendőrt és ujjlenyomat-szedőket, sokkal lassúbb, mint a filmekben, de mondjuk, itt nem kellett Hála Istennek senkit körberajzolni. Haza is jöttem, napoztam és olvastam a stégemen, mert eluntam a várakozástot bent. 

Megyek-maradok, megyek-maradok, nem tudom, de már-már, néha-néha sikerül nem foglalkozni ezzel és értelmes időtöltéssel  hagyni, hogy a dolgok kialakulják magukat. 

Fejlemények Nyugaton II. - Hajrá Mari néni

Amint visszaértem a 10 napos Szigetemről, rögvest megcsapott a változás szele az irodában. 

Kedvesek voltak, akik azok szoktak lenni, de nem úgy. 

Kaptam 150 emailt, de nem olyanokat, amiket kellett vna kapnom. 

2 hónapra visszajött az ausztrál egykori sweetheartom - hahh, ma már csak emlék, hogy némely bejegyzés kizárólag róla szólt - bedolgozni egy projektbe és ez volt az az utolsó jel, amit dekódoltam és irodába lépésem után 6 órával telefonáltam az egyik barinőmnek haza, hogy innen engem ki fognak rúgni. 

Másnap, ha nem is ebben a formában, de megtörtént. Az indok az volt, hogy a pénz, amit kértem - nem tudtam volna belőle a Ritzben vacsorázni, de mondjuk kijöttem volna nullszaldóra - az nem állt pariban azzal, amit nyújtani tudtok a cégnek. Ajánlottak egy éhenhalós-gyakornok alatt kettővel fizut, amire én 4 hónap és 2 sikeres helyi projekt lemenedzselése után nemet mondtam. Nem is elsősorban azért, mert ebből nem tudom még az albim sem kifizetni, mert ha látnám, hogy van itt előrelépés és van ennek értelme, akkor megoldottam volna a pótlékot. Emberileg nem tudom azt elfogadni, hogy három hete még arról beszélgetünk, h én vagyok a szilveszteri dzsembori production managere, ebben a minőségemben járok megbeszélésekre, szerződésem van és új telefonom és új névjegyem...majd egyszerre történik valami és visszavágnak egy olyan szintre, ahol sosem voltam. Anélkül, hogy az elhangzana, h most ez van Ágikám, de 6 hónap múlva, amikor megtanultál angolul és érted végre az angol humort, akkor ebből kiszedünk, tehát döntsd el, hogy akarod-e ezt. Akkor eldöntöttem volna. Így nem állítottak döntés elé, nem volt mit eldönteni. Szeptember 16-án könnyes búcsút veszünk egymástól. 

24 órát sokkban voltam, felmondtam az albérletem, A-val vacsoráztam és folyamatosan arról beszéltem, hogy melyik repülővel megyek azonnal haza. 

Aztán az egyik közvetlen kollégám lelket öntött belém és 48 óra múlva már a friss életrajzommal kezdtem bombázni a rendezvény fejvadász ügynökségeket. 

72 óra múlva már az első interjúmon ültem, 75 óra múlva a másodikon és 78 óra múlva a harmadikat egyeztettem. 

Jó lenne, ha most itt az jönne, hogy 96 óra múlva pedig új állásom volt, 102 óra múlva pedig felfedeztem az AIDS ellenszerét, de azért mindent nem lehet.

Ahogy V megjegyezte, C-3PO-t idézve, 3720:1-hez az aránya annak, hogy Bpesten találok munkát, itt meg nem. Tegnap még azt írtam volna, hogy október elejéig adtam időt magamnak, mert addig bőven ki fog derülni, hogy van-e itt annak realitása, amit elképzeltem, hívnak-e interjúkra, ott meggyőzőm-e őket annyira, hogy benyomjanak ügynökségek közvetlen beszélgetéseire.
Ma azonban azt írom, hogy voltam egy beszélgetésen és képzeljétek, kedd reggel 9-kor megyek a második körre.

Van nekem egy argentin kolléganőm, aki szikrázó személyiségében nem nyűgözött teljesen le: egyszer ebédeztünk és csak azért nem dudorásztam Máté Pétert magamban - egyszer véget ér a lázas ifjúság - mindig azt dúdolom, fejben, ha értetlenkedek, hogy most miért vagyok ott ahol, a dögunalom tengerében - szóval, azért nem dudorásztam, mert legalább 2 évet éltek NYC-ben, 4-et Chicagoban, újabb 2-t Madridban, így valami érdekességet elő tudtam belőle húzni. Van neki egy férje, nem fogjátok kitalálni, Esteban, gondolom mindenkit így hívnak Mehikotól délre. Amikor kiderült, hogy nem velem fog szilveszterezni, akkor mondta, hogy küldjek egy CV-t, mert a férje mindig keres embereket. Pont arra gondoltam én is, mint tik, hogy Esteban mire kereshet embereket, de nyitott lány vagyok, ha lesz belőle Range Roverem, viszek kis csomagokat a gyomromban, addig sem eszek csokit-csokival. Azonban kiderült, h Esteban nem abban a biznicben utazik, hanem Thomas Reuters egyik vezető mittoménkije. Jött a mail, hogy akkor menjek beszélgetni. Beszélgetek én mindenkivel, rá is érek, mert mióta tudom, hogy szeptember 16-án kicsengetnek, a két futó projektem kivezetem, de másba már nem kezdek.
A munkahely-interjúhely, Thomas Reuters, látótávolságban van, Canary Wharf közepén, egy kisebb, de igen barátságos felhőkarcoló. Pontosan 7 percre a lakásomtól, így a hajam még igencsak vizeske volt, amikorra ma odaértem. Esteban pont olyan, mint aminek elképzeljük, leszámítva az Omega Sea Master óráját, amit csak azért tudok, hogy az, mert annak idején P a halálba stresszelt vele, hogy kapta diploma ajándéknak, de az uszodába nem merte levenni, így leszokott az úszásról. (mellékszál). 40 percet csevegtünk, kilátással egy kis öbölre. Személyiség-teszt volt; mennyire fontos nekem a kulturális sokszínűség - állandóan Ázsiában vagyok, Shanghaiban nyomtam egy hónapot, mert azt képzelem, hogy meg lehet tanulni azt a nyelvet vagy voltak külföldi csávóim - hangzott a professzionális válasz. Mi az én igazi erősségem, mondhatom a vezetést vagy a festést, bármit, mondja Esteban - hezitáltam, de a kínai operamaszk festést eltettem jobb időkre és az érzelmi intelligenciám emeltem ki. Ennek kimondottan örült. Mire vagyok büszke, igeeen és mivel magyarázom, hogy adaptív vagyok - hááát, azzal, hogy Bangkokban 2 perc után a járda szélén ettem, pacskerben és nem tévedtem el. (Erre persze az én Nagy és Okos Bátyám később megkérdezte, hogy azt említettem-e, amikor 17 évesen felhívtam őt a Blaháról, hogy merre van az Akácfa utca. Ezt a kis szösszenetet hajlamos vagyok elfeledni, de az én Nagy és Okos Bátyám a velem élő emlékezetem. Jelezném: azóta már megtalálom az Akácfa utcákat.) Kérdezte, hogy mit kezdek azzal a szituval, voltam-e már olyanban, hogy az emberek elmesélik nekem az életüket. Hajaj, mondom, ez az én keresztem, minden helyen, legkésőbb 2 hét után mindenki elmeséli az életét nekem - és nem tettem hozzá, hogy jaja, tegnap pont két órát zokogott a feleséged a vállamon egy templomban, hogy szétköltöztök és váltok.
Elhangzott még, hogy mit nem akarok csinálni, mit csinálnék és azzal zártuk, hogy jöjjek vissza kedden, ha van kedvem, nem tántorított el azokkal, amiket mesélt, és akkor beszélek még a Team Leaderrel is. Utána pedig, ha neki is megfelelek, akkor leülönk és elmesélik, hogy itt milyen irányok vannak és megnézzük, hogy bele tudom-e képzelni magam valamelyikbe.

Ha őszintén megnézem, nyugodtabb vagyok, egyrészt mióta tudom, hogy nem kell ott dolgoznom, ahol dolgozok - valami nem stimmolt, sokaknak meséltem, amikor otthon voltam. Másrészt mióta megint sokat császkálok és szívom magamban a várost, és bármennyire is paolocoelosan (vagy hogy mondják a nevét, brr) hangzik, de minden percben, amit ebben a városban töltök, az nekem jó. Kisimít, hízlal persze, kulturálisan hozzámad - megint állandóan 10 fontos jegyekkel ülök mindenféle színházban és baletten. (Mondjuk a Shanghai Balett: Jane Eyre, az megér egy külön posztot, mintha Mátyás felesége Beatrixről táncolna el valamit a híres mozambiki társulat. Nem volt rossz, én nagyon élveztem, de ne ezzel kezdje, aki még nem látott balettet.) Megint 30 fok van és zsizsi-pezsi, mindenütt.
Nem tudom, hogy mi fog történni kedden, nem tudom, hogy októberig találok-e valamit itt. De amikor lehull, az, ami idén február 12-én Hong-Kongban lehullt (mi végre hát, ha nem lesz családom nem lesz, de én ráérek mindenre, megnézem hova sodor az élet ésatöbbi ésatöbbi), szóval, amikor ez lehull, teljesen izgaott leszek, a lehetőségek tárházától. Lehetek pincérnő - 15 éve vágyok rá, hogy kipróbáljam, bár akkor még kicsit nagyobb volt a tolerancia-szintem, valószínűleg az első idiótára ráönteném a sörét; lehetek eladó a luxory kedvenc cipőboltomban - és kaphatok ajiba olyan pipellőt, amit sosem tudnék megvenni, de felvenni sem a körútra; lehetek személyi asszisztens v kisegítő a Harrodsban; önkéntes Down-kórosoknál és alapvetően vadakat terelő juhász.
Most akkor az van, hogy kis időm még van, lényegében, amíg el nem fogyik a pénzem - ez a lakás miatt mondjuk október közepe ohne munka, kis munkával tovább ér a takaró - addig mórikálhatok itt a mi leszek, ha nagy leszek témakörben. Hazamenni lehet utána is, meg előtte is, meg állandóan, nincs abban semmi rossz. Csak várom a jeleket, hogy merre tovább a lenini úton.
Ez nagyon kamasz?

Reisefieber

Naon szívesen írnék arról, h milyen szép, amikor ülök a kis stégemen, iszom a chilei boraimat a minden estére jutó vendégekkel, miközben hallgatjuk a kacsákat és sirályokat. És nézzük, ahogy eltűnik a lemenő nap az öböl 200 méterrel arrébb fekvő másik oldalán álló felhőkarcolók megett. Kis mediterrán házacskák, teljes csend, amit csak a hajnali sirályébredés karattyolása (milyen hangot ad ki a sirály?) zavar meg - de majd hozzászokok valahogy ehhez is, hja. Egy kicsit jobb, mint a kukáskocsik v a Family Frost. 

Ha valakit érdekel, akkor annak megírom. (ld. még mellékszál című bejegyzést.)
Fülledt meleg, rettentő páratartalom, megint 32 fok és csupa mosoly, itt a bankárokkal a Canary Wharf-on.

Vagy mesélnék arról is, h tegnap voltam szilveszteri rendezvény megbeszélésen, ahol egyedül nálam volt A3-as print térkép - mondjuk nem megyek el enélkül megbeszélésre 10 éve és ez meg is hozta a gyümölcsét, mac-ek ide, k high-tech irodák oda. Mivel most az a fázis van, h be kell bizonyítanom, h megérem a pénzemet és rettentően elengedhetetlen vagyok a sikeres kivitelezéshez, ezért a találkozó után olyan kis memót rittyentettem, h büszke lehet rám minden corporate spirit. Mondjuk, a hátsó szándék is megvolt bennem: akinek a dolga lett volna, az nem írta meg, uh nagyon kedvesen fűnek-fának körbeküldtem, lássák csak, h én dolgozok. (Hiába, a Kárpát-medence szelleme a DNS-emben van.)

Az csoportdinamikában n érdekes, h lett vagy 6-8 új ember hirtelen az irodában, így én már simán a régiekhez tartozok és olyan nagy arccal járkálok, mintha nem 3, hanem minimum 30 hónapja itt dolgoznék. 

De most semmi ilyesmiről nem bírok írni, mert holnap este hazamedek kicsikét és ugyan az égegyadtavilágon semmi nem hiányzott április óta, most, h tudom, h megyek, már k be vagyok zsongva. Nem lesz nagyon őszinte a vakáció, mert Szigetre megyek és ott azért Bpest a legjobb arcát szokta mutatni, azonkívül, h lesz programom folyamatosan, nem kell már a harmadik napon otthon ülnöm magányosan, és várni, hogy talán valakinek eszébe jussak és visszahívjon. Lesz nyüzsi-pezsi, fröccsike pálinkával, de jelenleg azt feltételezem, h rám fog jönni a hoppáré és majd erősen fogom magam sajnálni, hogy vissza kell jönnöm a sirályok közé a nyugalomba. 

Most, mindenesetre bepakolok, megvárom a mosás, h lemenjen, majd visszaslattyogok még egy koktélt meginni. Miközben n n n n várom, h jövő héten intézhessem a Tb-met, vehessem a heti bkv bérletet, lángosozhassak, kolbászozhassak, fújhassam az orromból a port, tovább süljek a 40 fokban és Class FM-et hallgathassak. 

Tehát, egy kis szünet következik, de csak London tekintetében, a belső fejlődésem nem akaszthatja meg ez a kis hellosziaszevasz otthon.

-----------------------------------------------------------------
Nem koktél volt ma, hanem egy isteni indiai kifőzde, végrevégre. Csipős, tikla, takla, mittoménmi, de végre ettem jó indiait itten. Eztán akkor rajta a vendégek menüjén.