First responders

First responders

Teljes nyugalomban ültünk az irodában. 

A szerda amúgy is egy slow nap bent, mert valami miatt a szerdákon otthon lehet maradni és "teleworkolni", ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fél iroda üres. Én szeretek bejárni, otthon ülni Bpesten is tudok, és akkor nálam sem otthon ülés lenne, hanem inkább otthon sorozatnézés és/vagy otthon fekvés, szóval, én szeretek emberek között lenni, itt legalábbis. Jó, nem volt egy nyugodt nap, már reggel óta azon ment a folyamatos konflikt, hogy két srác állandóan kinyitotta az ablakot maga mellett és mindenki más fázott és csukd be, de most nyitottam ki, de fázom, de nincs levegő, de fááázom, csukjátok már be. 

Aztán valamikor h3 fele egyszer csak a nekem igen szimpatikus angol fiú, akinek sajnos nem tudom a nevét, de ő tudja az enyémet és amikor gyakran megkérdi, hogy kérsz-e teát Égnesz, akkor sose tudom mondani, hogy igen John, csak, hogy how very nice of you, szóval, az angol fiú a mély hangján szólt, hogy késeltek a Parlamentnél. 

Nem is figyeltünk szerintem rá, aztán mondta, hogy egy autó is gázolt és akkor páran már odamentek a gépéhez. Ekkor a BBC-n és még sehol semmi, minden a twitteren jött, #Westminster, aztán elkezdtek jönni a szirénák, majd a helikopter zajok és mi még mindig a twitter előtt ültünk. Ő körbekajabált, hozzám odajött, mert én megkérdeztem, hogy milyen #-et keressek, aztán nem néztük együtt tovább, mert a többség akkor felment a harmadikra, ami a médiaszoba és ott egy csomó tv is van. Az első köremail a BBC hír után jött, hogy ne hagyjuk el az épületet. Az iroda 6 percre van a Parlamenttől, ha lassan mész, ha kicsit gyorsabban, akkor 4. A köremail után, én felvettem a cipőm, az egyik ír kolléga pedig hozott chipset, gondolom mindenki a maga módján dolgozza fel az izgalmakat. A következő 20 percben jött sokféle utasítás, hogy tényleg ne menjünk sehova, mindenki , aki bent van, írja le, hogy bent van (ami a telework day miatt lehetett érdekes), ne álljunk az ablakok közelébe ésatöbbi, ésatöbbi. Rengeteg érdekes pontja volt a következő 2-3 órának, de nem ironizálok, mert meghaltak ma emberek, illetve a munkahelyem belső dinamikájának kiszivárogtatása ugyan rendkívül szórakoztató, de ilyen mélységben nem illdomos. 

Ehelyütt, csak azt szeretném írni, hogy ez a twitter, ez azért elképesztő. Vagyis nem a twitter, hanem ez a realtime, kontroll nélküli érzelmi teszt. 

Amikor Erdogan megpuccsolta magát, 2016 júliusban (azon a szörnyű héten, amikor egy csomó minden történt, Nizza, BS csajok, Esterhazy halála, über kivonulás, Boris Johnson külügyér) szóval, akkor az első fegyverropogás ropogása és ennek világgákürtülése 90 másodperc alatt történt meg. Egyrészt ültem a kanapén és egyszerre csak ott volt, hogy possible coup d'etat in Turkey, másrészt azóta sokat olvastam erről és így tudom, hogy másfél perc alatt lódult meg a social media, de a 90 másodperc, ami alatt én nem érek el a hűtőhöz a Túró Rudiért, az olyan irdatlan gyors, hogy valóban semmi, de semmi racionális kontroll nem lehet az eseményeken. Ahogy ma minden negyedik #Westminster arról szólt, hogy itt ugyan nincs ellenőrzés, de légyszi ne posztolj már sebesültekről képeket, mert a rendőrség feladata, hogy értesítse a családot és nem a tied; minden harmadik üzenet a london irendőrségtől jött, hogy mi van lezárva, megvan-e az elkövető, hova ne menj, ne essé pánikba, nem jár a metró ott; és mind a többi arról, hogy love London és mit gondolunk mi az internet szépreményű polgárai az eseményekről. A first responderek még sehol ne voltak, amikor a twitteren videokon nézte a világ, hogy az épp arra járó emberek hogyan teszik stabil oldalfekvésbe az egyik elütöttet a hídon, ki hogy áll meg és amúgy szemerkél az eső. A hatóságok helyszínre érkezése iszonyú gyors volt, de egy-egy twitter esemény esetében esély nincs mondjuk megállítani egy lincselést, ha a közösség a képek alapján úgy ítéli meg, hogy megtalálta/ott tartotta az elkövetőt. 

Nem írok ezekkel újat, a teljesen real-time-ban menő közvetítés kezelhetetlen, a fake news és a hírhamisítás melegágya is - ahogy most nézem a friss képeket, egy drága Nobel-díjas Tenneessee accounttal mondja, hogy nézd már meg a képet, egy muzulmán fejkednős nő simán elmegy telefonálva egy földön fekvő ember mellett; és aztán látod a kép eredetijét, ahol ez a nő sehol nincs. 

Ha kérdezitek, de ha nem kérdezitek, akkor is úton s útfélén hangoztatom (és időnként csak erről lehet velem beszélni), hogy az orosz hekkerek hírgyárai a szír konfliktusban  (és nem csak abban) mit tudtak művelni és hogy ha fel kell sorolnom a top 3 dolgot, ami strukturálisan aggaszt, akkor ez a top1. 

A londoni hatóságok reakciója azért nagyon zökkenőmentes volt, már amennyire ezt látni lehetett. Persze, ez egy 8 milliós város, folyamatos (évtizedes)  terror-fenyegetettséggel, így vannak kialakított protokollok. Valószínű, hogy sokszor eljátszottak vegyifegyveres támadástól kezdve bármit, így a Belváros közepén a helyszínre érés természetes, hogy nagyon gyors. A magas buszok keresztbeállítása a hidakon, a forgalom lezárására adott, de nekem azért feltűnik, mert a naplementében olyan, nemtom, festői? Londoni? A lezárt hidak és a pár metró nem működése miatt békésen gyalogló emberek és a mellettük futó futók jelzik, hogy akkor most ez van, mindenki megy a dolgával tovább. Ahogy slattyogtam a színházam felé, mert az k élet, hogy elmegyek Daniel Radcliffe-t megnézni Rosencrantzként, mert nem lesz rá máskor módom, szóval, ahogy slattyogtam és hallgattam a rádiót, minden kívánságműsorban, beszélgetésben elmondták, hogy ma lassabban érünk haza, addig is szóljon ez a szám mindenkinek, vagy merre ne menj, mert még mindig nincs metró/híd. Tény, hogy hazafele már több - sok rendőrt láttam itt-ott, de kalasnyikov nem volt rajtuk. 

Nyilván nem lehet és nem is szabad összehasonlítani terroreseményeket és elég zavaró a pont egy évvel ezelőtti Brüsszel és a mai London párhuzama. Nagyon szomorú az öt ember halála itt (lapzártakor), de Brüsszel tavaly, vagy Isztambul csomószor vagy még sok más eset más nagyságrend volt. Utáltam ma a tavalyi képek és a mentők egymás mellé helyezését, mert ezzel ne relativizáljuk a tavalyi rettenetesen sok halált. Idegesített a Facebookon bekapcsolt safety check, mert könyörgöm nem egy cunami történt, vagy ismétlem, egy tavalyi Brüsszel, hanem egy lokalizált támadás. Ne állítsunk be minden terroristát mastermind-nak, mert nem azok, nem kell safety check, mert ezzel is erősítjük az indok nélküli paranoiat, ami majd legitimálja, hogy "no-go zona"-król beszélhessünk (brr, ha valamitől kurva ideges leszek, akkor ennek az említésétől). Mondom, nem a londoni attack nagyságrendjét szeretném csökkenteni, csak ne hiszérizáljuk már magunkat és ne beszéljünk hülyeségeket. Bár ez valószínűleg nagy kérés. Én nem tudom mi a válasz arra, hogy 160 karakterben kommunikál a világ és ez aztán mindennek a melegágya, nem tudom mi a megoldás, de az biztos, hogy nem szeretném járókelőkre bízni az elemzéseket és a megannyi közösségbe szerveződött Tennessee-re, hogy majd kijelölje a diskurzusok mélységét és irányát.