Az Első Negyedév

Bevezetésként annyit, h aki ismer, az pontosan tudja, h eating disorderem van, már jó pár éve. Nem hányok, csak vagy n jól szoktam lakni, kolbászt kolbásszal és halat hallal és kis krumplifőzelék és nasi itt és nasi ott, vagy napi egy dobozos colat nyomok, kis csokival, aztán szevasz. Miközben mindennap tornázok, h ne hízzak 48 kg-nál többre. Na, itt sikerált, gyakorlatilag 2002 óta nem voltam ilyen dagadt. Állandóan eszikélek és a futás a hasam, azt nem viszi le. Minden nadrágom kihíztam – thanks God kánikula van – és a múlt héten megtörtént a rettenet: megpróbálták átadni a helyet a metrón, mert azt hitték, h terhes vagyok. Mikor rájött a csávó, h nem ez a helyzet, az arcán rajta volt, h élete legnagyobb hibáját követte el, én pedig napokig teljesen bekészültem. Ma megint megtörtént ugyanez az eset, azzal a különbséggel, h elfogadtam a helyet, leültem és a következő 20 percet békében olvastam. Hja, evvan. Majd lefogyok, amikor rossz kedvem lesz és/vagy ősz lesz, meg tél, addig meg élvezem, amit nyújt a szituáció. 

Mindenkinek meg kell találnia a saját Londonját - mondotta a nagyon bölcs helyi pedikűr-manikűrösöm.
Ez egy átjáróház, ugyanis. A város maga is, ettől is könnyű itt beilleszkedni. Mert illeszkedsz az olaszok közé, amikor érted, mit üvöltöznek a metrón és érted, amikor csendesebben arról beszélgetnek, h mit vásároljanak hazafele. Illeszkedsz az orosz pultoshoz, aki érzi rajtad, h te sem lehetsz helyi, uh kicsit több alkoholt tesz a koktélodba. Illeszkedsz a színházak max 1,5 havonta változó repertoárjához és ironikusan elmosolyodsz, h itt 5 év múlva akkor nem nézhetnéd meg a Machbetet még mindig a Katonában - csak a Egérfogót, 40 év elteltével, de az más, ugyebár. Simán kapcsolódsz a pakisztáni éjjel-nappali boltoshoz, ahol veszed a lottódat; ráncolod a homlokod, amikor a macedón főbérlőd azt mondja, h lehet, h majd hazamész  januárban, de szerinte vissza fogsz jönni, mert, ha már most sem hiányzik a zédes otthon, akkor nem fog az félév múlva sem. Illeszkedsz a vmi miatt pár évig itt állomásozó magyarok közé; ami nekem egy meglepő élmény az életemben, hiszen sohasoha nem mentem oda magyarokhoz külföldön, már távolról felismertem őket a szalámis szendóról a szicíliai helyközi járaton vagy a morgásukról Pekingben és az elég is volt. De itt vannak páran, akikkel kimondottan kedvelek időt eltölteni.
Nem illeszkedek még a brit társadalomba, de már hatalmasat léptünk előre, mert múlt hétvégén 2 kolléga elhívott a kertjükbe grill-partira. Az est igen fontos része volt, h milyen zombi filmet nézzek meg még, amiről nem tudtam (the shaun of the dead, azok kedvéért, akiket érdekel ez a műfaj még) ill. n n n nevettem magamban, amikor egyszer csak az egyikük elővette a telefonját és azt kérdezte, h "Do you guys wanna see a cool app?" És mutatta, h h lehet felismertetni a csillagképeket. Tudom, h régi app, de nem tudom elképzelni, h a barátaimmal ülünk a teraszon és mondjuk G. felteszi ezt a kérdést. Szóval, a meghívás kedves volt, hoztam is kölcsönbe könyveket, de valszeg nem az én korosztályom.
Nem illeszkedek még a brit társadalomba, amikor elhívnak céges baseballra - nem arra, hanem runnerre v mire -  és ugyan hajlok rá, h elmenjek, de mivel a wikipediat olvasgatva fél nap alatt sem értem meg a szabályokat, nem érzem azt, h odaálljak és minden labdaütésnél megkérdezzem, h most merre szaladjak és egyáltalán nekem kell-e ütnöm.
És nem illeszkedek a brit társadalomba, amikor a hozzám érkező v csak a városban rövidebb időt töltő ismerősök-barátokkal nevetgélek hosszú hétvégéket. Nyilván, ez kényelmesebb, mint megerőltetni magam és résztvenni társalgásokban, amikben nem akarok.

Negyedéve itt vagyok. Ez semmi egy rendes emigráns életében és semmi, ámbátor semmi időtartam egy emberöltőben vagy akár annak bármely szakaszában. De mintha ezer éve lenne, mintha sosem éltem volna máshol. Vannak a rosszabb percek-órák, amikor valami történik - jellemzően a munkahelyemen -  ami valós vagy vélt problémát gerjeszt bennem és ettől azt gondolom, h nekem bizony nagyon rossz és majd haza fogok menni. Majd. Mert sosem azt gondolom, h most azonnal csapot-papot, hanem majd ..most éppen januárban.
A szerződésem szóban meghosszabbítva január végéig, bértárgyalások folyamatban. De ma már végigültem egy 2 órás megbeszélést, ahol többször elhangzott, h a szilveszterben mi lesz a kifejezetten Ági feladat. Például holnap egyedül megyek helyszínbejárni, a Temze-partra, oda ahol a tűzijáték alatt 200ezer ember fog toporogni és nekem kell 50 olyan helyet kijelölnöm, ahol elhelyezhetjük és rögzíthetjük a nemmondhatommegmit.
Betettek egy számomra szerintem mentor típusú ember mellé és így, ma 3 hónap leteltével, leírtam egy emailben a brit főnökeimnek, h thanks for making it happen. 
És néztem 3-4 lakást (zugot indiaiaknál, kérek-e egy kis curryt, elegánsabb studiót vonatállomásra nézve, menőbb 1 hálószobát vonatállomásra nézve, studiót Szaud-Arábiában, ahol talpig kendőben rollereztek a lányok, de mindenki kedvesen útbaigazított, bár mondták, h a parkon szerintük nem kellene most átsétálni).
Majd megtaláltam és beleszerettem az új lakásomba, első pillantásra. Canary Wharfon, a felhőkarcolókra néző ablakkal, a folyó kis öblétől 1 méterre, nagyon-nagyon helyes főbérlővel, aki a zsánerem és a 4 lakásos társasház másik emeletén lakik a, khmm, feleségével. Küldök majd képet róla - már a lakásról és a környékről, nem a vörösesszőke bankár fiúról, aki David. Ahh,  ki ne akarna felhőkarcolók és stégek között sétálni, nap, mint nap? Holnap kifizetem a sec. depositot és jövő hétvégén költözés van.
Kérdeztétek többen, h miért költözök, minek szívatom magam még ezzel? Egyrészt itt benne a levegőben a you have to keep moving, vagy legalábbis az én levegőmben ez van. Másrészt, imádom, h újabb városrészbe mehetek, ahol mondjuk konyhám is lesz és süthetek végre tortát v bármit, mert még nem vagyok eléggé dagadt. És mert mindenkinek meg kell találnia a saját Londonját és valami miatt azt érzem, hogy ott közelebb leszek kicsit hozzá.
Hogy az én szakmai és belső fejlődésemhez miben leszek közelebb 2014. (uhh) január 10-ig, azt nem tudom. Azt olvastam a kölcsön skandináv ponyvában, h ne koncentrálj egyetlen dologra, amikor nem vagy benne egészen biztos, h mit is keresel, mert akkor elveszted a sok minden mást, ami szembe jöhet. Így, ha egy mondattal kellene metaforát állítani a módosulásban lévő tudatállapothoz, akkor azt mondanám, h kérek egy gyrost és most mehet bele minden.