Én ma 1530 és 15:55 között életem egyik legnagyobb sokkjában ültem.
Reggel óta kb. 12 üzenetet kaptam, hogy elment dolgozni, most elment boltba, most mit mondott a kollégája, kell vennie új terítőt.
Mintha tudnám, hogy mit dolgozik, mintha tudnám, hogy milyen boltba jár és MINTHA TALÁLKOZTUNK VOLNA VALAHA IS mintha.
Ha nem több ezer km-re ülne, ezen a ponton azért elkezdenék új zárakat felszereltetni.
1530-kor rámír, hogy bevásárolt, akkor ő ready, akarok-e dumizni és készülne a táncra. Jó, essünk túl rajta gondolom, de mondani csak annyit mondok, hogy ok, hozom a teám és a szemüvegem. Kétségtelenül nem a legszexibb riposzt a részemről.
De nem zavarja, hív és még mindig nem működik a mikrofonja. Kérdem tőle írásban, hogy akkor hogy fog táncolni, ha nincs zene. Mondja/írja rakjak be valamit (mondjuk ebből a szóhasználatból lehet érezni, hogy én még a kazettás magnó korában pörögtem a fejemen, ma asszem már nem nem azt mondjuk a youtube-ra, hogy berakok valamit, az max a hot-dog a sütőbe), szóval, hogy kapcsoljak vmi zenét, majd arra táncol, csak mondjam meg mi az. ABBA-t választok, Fernando, ha már gáz, akkor legyen totál az.
https://www.youtube.com/watch?v=dQsjAbZDx-4
Pár szóban a háttérről. Szürke kanapé, fehér fal, Piros párnák. Ül a képernyőben, mosolyog és integet, úgy érzem magam, mint egy beteg casting director. Aztán előhozza a very short cloth-t, hogy akkor ez jó-e? Nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy veszi fel, írom ok. Kimegy a képből, átöltözik, elindítom a zenét, can you hear the drums, Fernando, majd visszajön, póló off, a többit le sem írom. Láttam én már ezt-azt, de azt hiszem, a 90-es évek MTV-je a mai korok szatíráira (érted, szatíra), nem készített fel.
Ülök a szemüvegemben, már nem bírom kortyolni a teámat, there was something in the air that night, the stars were bright, és nézem azt a jóképű srácot, aki nem látott soha, nem beszélt velem soha és táncol egy sötét képernyő előtt, nála nem hiszem, hogy ment a zene, mert ritmus az nem volt, én hallgatom a pánsípot a svéd néhány évtizedes közelmúltból és amikor kérdezi, hogy vegye-e még rövidebbre a ruhát, akkor egyet még tudok viccelni, hogy van-e ennél rövidebb, de a következő kérdésre már nem írok semmit, mert látom, hogy ez a móka megy nélkülem is.
És aztán abbahagyja, és mondja, hogy majd, ha már járunk, akkor együtt fogunk táncolni.
Itt bontottam a vonalat, mondtam, hogy mennem kell, majd jövök, sohanapjánkiskedden.
És most tökre dilemmázok, hogy ha megszakítom vele a minden kapcsolatot, akkor még betegebb lesz és ki tudja mi történik vele és lemészárol ott embereket, vagy kárt tesz magában, vagy ilyenek, amik a Criminal Mindsban történnek, szerdánként.
És anyám gyógypedagógus volt, ugyebár, így mi hazahozzuk a beteg embereket és szeretjük őket. De asszem erre anyám is azt mondaná, hogy hogy-hogy-hogy? Vigye őt haza a tesója vagy a Criminal Minds, de ne én.
Jóvvan.
Javaslataim:
- ha van gyereketek, soha, de soha ne engedjétek ki a lakásból
- ha ti magatok még csávóztok/csajoztok, soha ne menjetek ki a lakásból
Mindenki megbolondult.
Majd egy idő múlva ez egy jó sztori lesz, de egyelőre még nem őszinte a mosolyom. És érdekes, hogy Londonban sem ért ilyen sokk, bár Rómában igen, amikor az olaszom többször megmutatta, hogy hol vannak a brazil transgender prostik és arról értekezett, hogy az összes római transgender prosti brazil, ott lehet valami a levegőben és a génekben. Ma már tudnék erre válaszolni, de 10 éve, még nem volt ilyen érvkészletem. Mondtam már, hogy a 37 az új 87?
oh, well.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése