Heti heje-huja

Muszáj lenne a mhelyemről írnm egy kicsit, de nem bírom rávenni magam.
Mondjuk inkább, h felvezetésnek elmesélem, h tegnap este a Barbican-ben voltam a Koreai Követség szervezésében Koreai Filharmonikusokat hallgatni és enni kis hülyeségeket a fogadáson utána. 

Voltam több helyen Ázsiában, imádom minden illatát (és szagát), tömegnyomorát, nyomorát, pompáját, kavalkádját, konyháját, nyelvét, hegyét, tengerét, városát, riksáját, minden rezdülését, Ázsia az én Bakonyom, mondanám, ha ez a poszt-sorozat erről szólna, de az majd a ziziázsia lesz. Na. 

És egyetlen egy hely nem jött be, az bizony Szöul és, amit láttam Koreából. Nem tudom megmagyarázni, nem voltam ugyan jó passzban, de ettől még az a majd 10 nap lehetett vna jó is: az ételeik azok k jók voltak, szokás szerint hülyére ettem magam mindenfélével, amiről nem tudtam megállapítani, h mi - azt szoktam mondani, h én egy évben 6 hetet utazok és 46-ot éhes vagyok, de ezt már nem mondom, mert idén felborult a matek és kerekedek is, mint a bojler. Voltam egy rakás k jó és érdekes múzeumban, mert a történelem és a politikai és a katonatörténet is érdekel és az ott benne van a levegőben. Voltam bárokban, mert a k jet-leget nem bírtam legyűrni az utolsó napig sem, és kapcsolgattam baseball és baseball csatornák között. Kirándultam, ismerkedtem, néztem halakat k nagy akváriumokban (öreg koromra ez lett a nyünyükém, nincs olyan nagyváros, ahol ne mennék el k nagy akváriumot nézni, min félnapon keresztül, pedig az állatok összességében nem érdekelnek, de a halakban van valami kecsesség és nyugalom, talán, mert nem beszélnek állandóan hülyeségeket). Szóval, csináltam, amit mindig szoktam, de nem jött be. 

Ehhez képest a Koreai Filharm. koncertje tegnap az itteni 6 (?) hét kimagasló kulturális eseménye volt, megkockáztatom, h az év kult. eseménye so far, amivel persze nem mondtam sokat, vagyis de. Az otthoni Müpa és ZAK és a bécsi hangversenyek jellemzője a magas színvonalon kívül a komolyság is, amit néha old fel egy-egy karmester, vendégszereplő vmi zenei humorral. A tegnap estét itt két dolog hatotta át: a metaforák teljesen más használata és a zenei humor. Más hangszerek persze más hangokat adnak ki (uhpsz, lehet, h nem megyek zenekritikusnak ezután a mondat után), de nem volt kakofónia, tökre lehetett mindent követni és nem bontotta le az agyam az a sajátos hang, ami pl. a kínai operák tizenharmadik percében bekövetkezik. (Miután rájöttem, h a kínai operák színházi részét az is elég erőteljesen kifejezi, h a szereplő milyen maszkot visel, utána már a történetek követhetőbbé váltak, de ehhez el kellett mennem egy maszkfestő class-ra, ami azért lássuk be, nem mindenkinek adatik meg, elvágva több százmillió ember lehetőségét attól, h élvezze és értse a kínai operát, mind a több százmillió ember legnagyobb fájdalmára.)

Itt volt például egy darab, aminek "Nirvana" volt a címe, és ha túl vagyunk a nevetgélésen, h vajon a smells like teen spirit volt-e, akkor rátérhetünk arra, hogy a Nirvana nekem legalábbis vmi nyugodt, befele forduló, befelé figyelő zene lenne, lágy vonalakkal, max érzékeltetve az örömöt, h megérkeztem, nem kell többet anyáznom az OTP előtt, h nem működik a pénzjegykiadó automata v hogy "már 10 óra, bezárt a konyha", mert ezek nem érdekelnek immár, megérkeztem oda, ahova vágyok 1246 óta.  De nem, Koreában v a filharmonik feldolgozásban a Nirvana igen lendületes, igen hangos és igen sok szereplős. Mintha a fanfárok mind odagyűltek vna a kapuba, h megérkeztünk, és nem átsiklottunk volna, felolvadva a természetbe és a világegyetembe. (itt meghallgathatja, akit érdekel, https://www.youtube.com/watch?v=h_lrnw0F22E bár ez egy másik zenekar, de gondolom nem zavar titeket). Vagy volt egy "New Boat" darab, aminek a csinadratta része volt olyan, mint egy Sosztakovics-csinadratta, de itt a dobokat labdával pattogtatták. És nem nyugodtan csúszunk a naplementébe v tomboltak az elemek a nyílt tengeren, hanem bensőségesen haladtunk sokan, biztonságban, érzem, hogy többen vagyunk és együtt megyünk. 

Nem akarok ebbe belemászni, magam is érzem, h ez elég követhetetlen és értelmetlen és dilettáns így, de mondom, k jó ez a zene, érthető, kezelhető, érdekes, hajrá. 

Persze a fogadáson volt magyar pincér, uh mindig mi kaptuk az első dolgokat a tálcákról, mindig volt borom és mindig mosolyogtam. Utána elmentünk a kedvenc báromba, ahol lehet ám táncolni is - imádom itt, h minden férfi táncol és jól is táncolnak. Meg is dőlt az egyik olasz haver állítása, h "Agnese, real men don't dance", mert ez nem igaz, real men k jól táncolnak Londonban. Szóval, a bárom a Soho közepiben, van magyar pultos, van több alkohol a koktélba. És tegnap megtudtam, h Marx itt ült és gondolkozott a proletárok sorsán, csak akkor ez még egy kávézó lehetett v egy kricsmó, nem hiszem, h Singapour Slinget dobált magába, mert akkor kicsit máshogy alakul az a Kommunista Kiáltvány. 

Ha már kulturális poszt ez, akkor elmesélem, h a David Bowie kiállítás érdekes, ha vki erre jár és hallott már David Bowie-ről, a V&A-ban van; illetve az Eddie Izzard show irdatlanul jó volt múlt hét végén. Az angolok egy nagy kincse, mondanám, h stand up comedian, de ennél több. Vmelyik szuperegyetemen tanult, könyvelő,  lefutja azt az elképesztőn ötletet, h öt nap - öt kontinens - öt maraton (nem is értem, a szervezetem már a jet-lagtól bekészülne, nem a futástól) és 2017-ben indul polgármester választáson. figyeljünk rá oda. Az 02 Arénában volt, kb. az otthoni Aréna, 2 teltházas este, és turnéja van. És volt Bukarestben és Zágrábban és Prágában, de vhogy nem tudta elképzelni, velem egyetemben, h egy humorista meg tudna tölteni egy Spotarénát Budapesten. Kár. 

Úgy írnék még Ázsiáról, ma ilyenem van, de inkább befele figyelek és rajzolgatok kínai karaktereket, és remélem, h a vágyam oda nem veszi el a józan eszemet. És a travel bug, az utazó elemi ösztön nem töri le a normalitást. Az ötlet, ugyanis megfogant, de még nem vagyok annyira desperados itt, emberi kapcsolatok hiányát illetően, h papírra vessem. De jönjön. Lesz itt még R-beszélgetés a világ másik feléről, mikor bejelentem, h there is a slight change of plan. puszika.