Szitáló esőben, mosolyogva sétáltam éjfélkor haza.
Nem mintha ma áttörés ért volna a munkában, bent ültem a szilveszter megbeszélésén, agytornáztam jövő júliusi giga rendezvény fellépőjén, ilyenek. Irdatlanul hörögtem és köhögtem az asztalnál, mint egy jobbféle TBC-s 1917-ben, mire a közvetlen asztaltársaim kissé visszataszítódva néztek rám, míg sztem az egyik legjobb fej kolléga - egy asztallal lejjebb - megjegyezte, h one man down. Ez mégis mennyivel jobban hangzik, mint a "ne vegyél már tartós tejet" vicc.
A naon csini ruhámban voltam, az én stílusom és hála Istennek az Ausztrál ma csak beugrott, de legalább látta. Nem mintha érdekelné, de előre engedett két asztal között, uh riszáltam benne, láthatta. Ez a srác teljesen kitölti a párhuzamos valóság képemet, majd ezzel foglalkozunk, ha már azt haluzom be, h járok vele. Mondjuk, hallottam, h k gyorsan feleségül kellene vennie valakit, mert 5 év van itt és lejár a tartózkodásija, haza kellene mennie, amire megoldás lenne egy EU-s feleség. Hála Istennek, munkaidőben nem iszom és totálisan kerülöm, uh még lehetőségem sincs neki felajánlani, h legyen Holtzer. Ez nem kicsit lenne meglepő és mulatságos.
Na. Munka után elmentem vezető nélküli magasvasúttal a Canary Wharfhoz, a Temze-csatorna mellé, ahol éreztem, h eggyel közelebb vagyok vmihez. Nem állítanám, h a kajak istenhez, de a város közepe, zone2, ha ez vkinek mond vmit, az egykori lerobbant környék tömbrehabilitációja után kialakuló kiba k jól kinéző folyópart. Itt szeretnék lakni, folyóra néző, kis lakásban, lehetőség szerint minimum ötödik emeleten, de tán inkább a tizenötödiken. Nem zavart, h ősz lett; nem zavarna a szél, nem zavarna a semmi ott, mert irtózatosan modern, látom a felhőkarolókat, amelyek közül az egyik, mintha a Shanghai Bundjának egyik jellegzetes épülete lenne és folyó van, kajakokkal és vitorlásokkal. Egy jobbféle déli országban itt nem lehetne mozdulni, ehelyütt ellenben csak futók vannak és tevékenységükből adódóan ők, engem, nem tartanak fel a sétálásban. Egy jobbféle keleti országban itt nem lehetne sétálni, mert mindenki teleköpködné a helyet, de ez itt nem a kultúra része. Kigyúltak a fények, érdekeset beszélgettem és egy ideig nem nyomasztott a kellene-már-valahol-lennem érzés, mert ez a környék, na, ez egy jel volt Londontól. Az első komolyabb.
Eddig kedves félmosollyal elnézett; nézte a csetlésem-botlásom és egy pakisztáni bőrébe bújva elhúzott egy kocsi elől, amikor rossz irányba néztem; egy talán orosz bárpultos személyében több ribizlit ejtett a pezsgőkoktélomba; egy 50 év körüli pilóta egyenruhájában tette nekem a szépet egy étteremfélében; elém vezérelt egy szőkét, aki ugyan letett rólam, de mégis tartást ad a munkanapjaimnak; és precíz közvetlen kollégákat zavart az utamba, h legyen itt szakmai fejlődésre is lehetőség. De ezek az egyszerű, kezdeti ,szimpátia-induló csomagon kívül nem voltak többek. A maival ellenben talán egy hangsúlyosabb irányt mutatott, mert érezte, h minden hőbörgésem és akaratom és racionalitásom ellenére csúszok ki a kezéből, pedig most kicsit valaki rábízott.
Szóval a harmónia lehetősége átszüremlett a szemerkélő függönyön keresztül.
És hazafele, a metróban, már távolról hallottam a "These are a few of my favorite things", Muzsika Hangjai dallamát, szaxofonra alkalmazva. http://www.youtube.com/watch?v=33o32C0ogVM
Meg is álltam a bácsi mellett, végighallhattam a csempének dőlve, adtam érte kis pénzt, majd a kérdésére, h mit játsszon nekem nem mondtam ki az első dolgot, ami az eszembe jutott - mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk, http://www.youtube.com/watch?v=MaKilr2g3aw - hanem kértem my fair lady-t és somolyogva továbbsétáltam, még dudorászva a dallamot, amely lassan halt el a hátam megett. http://www.youtube.com/watch?v=YEcX9gNVg1U
Nem tudom, h a zene tette, a szürkületi felhőkarcolók, a szemerkélő eső, mely emlékeztetett egy értelmetlen érzelem elinduló őszére a Duna-parton, réges-régen egy távoli galaxisban, de mindenesetre, jókor jött, nagyon kellett már a few of my favorite things.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése