A múlt heti kedvenc koktélom érdekes bárélménye után megfogadtam, h a work-life balance-ból kicsit igyekszem minimum egyenlőre kihozni a patika mérleget. (Kedves polgártársak, ehelyütt hívnám fel a figyelmet az egyelőre és egyenlőre közötti különbségre: egyelőre nem veszek esőkabátot, mert k süt a nap; egyenlőre (egyenlő szeletekre) vágtam fel a tortát, h Jancsi ne sírjon.) Tehát, kicsit visszaveszek az iramból, mely London összes bárja-tetőterasza-múzeuma-szabadtéri eseménye megismerésére irányul és talán koncentrálok hárommal jobban a munkámra.
Remek az időzítés, mert a héten elindult az első picurka rendezvénysorozatom, mely nem rendezvény, de sorozat: 4 hétig, 20 angol városban 25 Vodafone boltban kerül sor speckó promócióra, hostessekkel, üzletenként 10-15 alkalmazottal. Nem én utazok; ugyan lemeóztam a csajokat Newbury-ben és Readingben az első két nap, de itt véget is ért az osztálykirándulás, telefonon tartjuk a kapcsolatot. (Readingben egy napsütésben fürdő teraszon, királyrákkal és kólával meg is ünnepeltem belépésemet az angol rendezvényszervezés piacára - természetesen a megszámlálhatatlan sok céges kártya egyikének terhére).
Amíg el nem felejtem: voltam ám Beyonce koncerten szombaton. Félig céges szervezés volt, kaptunk rá jegyet, itt ez a cafeteria Erzsébet-utalvány, muhaha. A koncert a nők helyzetére, iskolázottságra, egészségére, önrendelkezésére hívta fel a figyelmet, nyilván nem elsősorban angol és európai üzenettel. Beyonce mellett volt Laura Pausini (aki kabátban nyomta, mert egy olasznak a 20 fok, az 20 fok), volt Jennifer Lopez, aki azért eléggé odatette magát, volt még egy rakás ismert fellépő és olyan narrátorok, mint Madonna vagy a n cuki Salma Hayek. Nem teljesen értettem, h pölö Timberland mit keresett itt, azért róla nem elsősorban a nők nagy tisztelete jut eszembe, bár a női fellépők nagyobb része v háttértáncosai is olyan ruhafoszlányokban nyomták, mint a Mambó Bárban a lányok a Gellért-hegy felé. Beyonce pedig egy ikon, szó se róla.
Azonban, ma elsősorban a csütörtök esti vacsorámról szeretnék értekezni, amelyet csak akkor teszek meg, ha mindenki hátradől, rágyújt egy szivarra és/vagy tölt egy pohár brandyt és/vagy felteszi a kedvenc szüfrazsett dalait tartalmazó gramofon lemezét. A helyszín az impozáns, 1715-ben alapított "The Cavalry and Guards Club", mely négy emeletével a Hyde Parkra néz és szigorúan zártkörű. A honlap első szembeötlő bejegyzése, a 2012-ben elhunyt M.E. Major és még sok betűs bácsi, aki 1945 óta volt itt tag - feltételezem érdekes beszélgetések lehettek abban a családban a vasárnapi rántott búros szendvics felett (muhaha megint). A klubtagjai csak egykori és jelenlegi katonák (cavalry-k és guardok) lehetnek, a valszeg nem kevéske tagdíj lepergetése után. Bátyám brit haverja, cavalry volt mielőtt a diplomácia zsoldjába állt volna, így ő vitt el minket ide vacskózni. Tanakodtunk, h itt mibe is kell felöltözni, megállapodtunk a dress code-ban, amit igazán huszárosan meg is oldottunk: Bátyám elém jött a mhelyemre, ahol én már felvettem a n n csinos fehér Sharon Stone ruhámat, majd lesétáltunk a klubot megelőző sarokig. Itt átvettem a pacskerem és lett belőle hong-kongi designer, ultra csini, smaragdzöld elől nyitott, kecsessarkú ámulat; míg az én nagy és okos Bátyám felvette a zakóját, nyakkendőt kötött, mely elsőre kissé kisgazda lett - az alsó része túllógott - de másodszorra cavalry kompatibilnek ítéltük meg. Kisebb tanakodás következett, h a zakó fogasával és az azt borító nájlonnal aztán mit kezdjünk, mert ugyan nem jártunk Windsorba fogadásokra, de azt gyanítottuk, h nájlont és fogast tán nem enged az etikett egy klubba be. Bátyám többször hangsúlyozta, h akkor ezt a mellettünk lévő k nagy postaládába kellene dobni, de én ennél kifinomultabb vagyok, pláne, ha egy zártkörű klub mellett állok Sharon Stonnak öltözve. Mit volt mit tenni, a házigazdáknak szánt ajándék (borok és csokoládé) zacsijába tettük - később felhívva a házigazdák figyelmét, h ez, khhmm, nem az övék.
Belépéskor mosolyog az egyenruhás beengedő, majd az előtérben a kabátod felhelyezed a fogasra, szégyenkezel helyette is a többi kabátot elnézve, de reméled, h legalább ő jó partit csinál ott az este folyamán. Bevezetnek a bár részbe, első pezsgő, huss. Kicsit nevetgélsz, igyekszel nem mindent összesózni a sósmogyival és a bemelegítő beszélgetés közben végigméred a bár ill. nyitott előterasz 100 fős Willy Fog felhozatalát. Urak és fiatalemberek, nyakkendők, zakók, micsoda cipők és órák - hja kérem, ez itt a veleszületett elegancia lehet. Egyetlen egy nő volt a házigazdánk feleségén és Sharon Stone-on kívül, de neki a korát nem n tudtam betippelni, mert a kalapja nem adott ennek teret. Kibámészkodás után, felvezetnek az első emeletre, süppedős szőnyeg (nem hiszem, h Domus), aranyozott korlát, falakon festmények, egykori generálisokról és mindenféle más rangjelzésű katonákról v híres angol hadeseményeket megelőző napokról. Szemüvegem és kontaktlencsém persze aznap kimenős volt, így egészen közel hajoltam a képekhez, h elolvashassam az események színhelyeit, de hála Istennek itt nem voltak rekedt hangú-arrogáns teremőr nénik a sarokban, így még bajuszt is rajzolhattam vna mindenkire - ha nem lett volna mindenkin már eleve.
Leülünk az étterembe, melyről nem mondanám, h étterem, olyan k tágas klubszoba, szőnyeg és kilátás, félhomály és kék-arany tapéta. Jó estét kívánok, a menü.
A klub egyik szabálya - Isten tartsa meg őket ebben a jó szokásukban - h csak klubtag fizethet. Gondolom a nem klubtag pénze osztályidegen, és talán nem is elegendő, elnézve az étkészletet. Én ekkor már tudtam, h halat fogok enni hallal és még egy kis hallal, de kenyér nem kell, tette hozzá Micimackó, nehogy mohónak tűnjék. A menün nincs ár feltüntetve, vagy legalábbis az én menümön, ami igazolta Papámat, h az igazán elegáns éttermekben azokon a menükön, amiket a hölgyeknek adnak, sosincs ár feltüntetve. (Kis kitérő: h honnan tudhatta ezt a Papám, aki szerintem sok ilyen helyen nem járt életében, az egy talány, de ő végtelen úriemberként n okos és fontos dolgokra megtanított. Például gyakoroltuk bpesti szállodákban, h kellő fellépéssel és vmi fiktív szobaszám bemondásával lehet bizony majd mindenütt ingyért reggelit kapni; h hol vannak azok a pesti átjáróházak, ahova vitessem el magam a taxival és ha nincs pénzem, akkor le tudok lépni; vagy h ha külföldön vagyok és nincs n pénzem enni és/vagy másra költeném, akkor fagyit egyek, mert az óccó és elnyomja az éhséget. Kicsit Fülig Jimmy, de kétségtelen, h az életre nevelt, miközben több könyvet elolvasott és birtokolt, mint a Széchenyi Könyvtár.)
Na. Az ételek kitűnőek, a halak omlósságával, a zöldségek épp elégségesen sózott mivoltával nem terhelném a képernyőt - annyi elég, h nem túlzsufi az étlap, de van választék; nem franszia a konyha, h egy biz-basz a tányér közepén, leöntve sok magánhangzós öntettel, de éhséget hagyjon; és a desszert ill. sajt zsúrkocsik, na, azok, azok egészen lenyűgözőek. Igen, akkor a sajttortám mellé még egy kis epret, ha lehetne, természetesen lehetne, kisasszony. A borok is finomak voltak, de a lezáró-esti menta teát már az egykori szivarszobában fogyasztottuk el, a bridzs-asztal mellett, Churchill kép alatt, (nem befűtött) kandallótól tisztes távolban.
Egy dolog azonban megrázó volt, tudom, h Willy Fog sem értené. Nem az, h nők is beléphetnek már a klubba, ez a meccs talán elveszett itt is; hanem, h a pincérek közül csak a főpincérek és a boros bácsi volt angol. A zsúrkocsi tologató, tálaló lány és fiú bezony kkeu-i és vmi közel-keleti akcentussal rendelkezett. Itt is elmúlt a világ dicsősége.
Az előétel és a főétel között átsuhant az agyamon, h a szüleink milyen büszkék lennének ránk, h például nem az Árpád-híd alatt heroinozunk, hanem halkéssel étkezünk és közben eszmét cserélünk a világ dolgairól.
A főétel és a második pohár bor után pedig hallani véltem a folyosón Lloyd George pusmogását, h üzenjen-e hadat Anglía Németországnak 1914 nyarán és biztos voltam benne, h ha félrefordítom a fejem, akkor látom még Nelson admirálist, ahogy elsuhan a lépcső irányába. Nem beszélve a megannyi színpompás egyenruhásról, akik mintha mindjárt lelépnének a festményeikről - érdekes, a Nemzeti Múzeumban k sosem elevenedtek meg a színpompás katonák a történelem szak szem.dolgozatait elősegítendő.
Spoiler: lovasság ide, halkés oda, ebben a posztban csak az átlagos napjaimról nem található semmi, pedig a hvége is igen mozgalmas lesz. Demonstráció a Hyde-parkban, Eddie Izzard fellépés, vasárnapi Coventry. Azt hiszem, vas este nekiülök, h ezekről és a mhelyem fejleményeiről beszámoljak; nem utolsósorban azért, mert bent 2 kollégával is rosszféle feszültség alakul. Sosem találnátok ki, h ki az egyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése