Morzsákok

Fény derült ám arra, hogy miért üvöltöznek állandóan az olaszok. 

Egy időben az volt a working theory-m, hogy azért, mert nagy náluk az alapzaj az állandó ásatások miatt. De mivel este is kiabálnak, ez a dolog megdőlt és ráfogtam a nagy alapzajra a motorok miatt. Amikor már szofisztikáltabb és a társadalomtudományokban jártasabb lettem - meg szomorúbb - akkor jutottam arra, hogy mivel állandóan egyszerre beszélnek, mert k nem foglalkoznak azzal, hogy mit is mond a másik, ezért kell mindig és egyre hangosabban beszélni. De ma, a Regent Streeten, este 8-kor választ kaptam erre a régóta nagyon égető kérdésre.

Irdatlan sok ember mászkált, mert 23 fok van, de már olyan fényekkel, mintha itt lenne a karácsony a sarkon - ami itt is van - és egy kicsit bizarr, hogy karácsony van és nem fázom és még csak rossz kedvem sincs. Na, nukleáris ugyan az előttem ténfergő olasz család, de az egész járdát képesek hárman feltartani. Kisfiú, 4 éves forma, húzza a kezét az építési kerítésen - nincs ezzel baj, minden náció 4 éves gyermeke hasonlóképpen járna el, maximum egy német/holland/japán anyuka rájönne és foglalkozna azzal, hogy ezzel feltartanak még 15 másik járókelőt, mert nem libasorban haladnak, hanem csatárláncban.

És akkor egyszerre, apuka hátraszól a leszakadt gyereknek és azt üvölti, hogy Giorgo, ricordati, se rimani da solo, urla  vagyis Dzsordzsó, ne feledd, ha egyedül maradsz, kiabálj. (Olaszul jobban hangzik, mert az urlare egy hangutánzó ige a kiabálásra, de ez most nem érdekes.) 

Ennyi. Nem emlékszem, hogy valaha mondák volna a szüleim, hogy ha elvesznék, akkor üvöltsek. 

Amúgy most nem is ezt akartam elmesélni, hanem azt, hogy tegnap megvolt az utolsó munkanapom a cégben és igenis meglepődtem, amikor kaptam "good luck with your new job" kártyát és tortát és nagyon kedvesen és hangosan megtapsoltak és az esti céges partin borzasztóan sokan sajnálták, hogy elmedek és ezt aláhúzandó, vettek nekem sokféle és sok italt. 

Meg is hatódtam volna, ha nem gondolnám, hogy itt nekem  nem volt jó, bár kétséget kizáró módon, nagyon sokat tanultam, úgy emberileg, mind szakmailag. Ezeket majd leírom, abban a posztban, ami végre akkor fog napvilágot látni, amikor tinta kerül az új cégnél az új szerződésemre. De mivel annak a felhőkarcolónak a malmai igen igen igen lassan őrölnek és én már csak azt hiszem el, amit látok, így amíg nincs szerződésem, addig egyrészt keresem tovább a munkát, másrészt élek a gyanuperrel, hogy nem is lesz, szóval, tehát, ez most nem az előremutató poszt. 

Hanem, péntek esti, két cég összeolvadásának ünneplésének leírása. 

Valamikor júliusban talán, hogy a jelenlegi cégemet megvette egy k k nagy amerikai sportmenedzseléssel és marketinggel foglalkozó behemót. Sok helyen vannak a világban, van nekik londoni irodájuk is vagy 50 emberrel - velük múlattuk az időt a kedélyes péntek éjszakában. Az irodájukban indultunk, ahol három perc után mellém lépett, nos, mellém lépett egy széles váll. Április óta vagyok itt és ez volt a második alkalom, hogy valakivel úgy tudtam 2 órán keresztül vihogni, hogy mindketten igen viccesek voltunk (szerintem) és én végre a saját humoromat adtam (meggyőződéssel) és ez nemcsak egy 4 perces tréfarépa szeánszra volt elegendő.

Széles vállról azt hittem, hogy egy itt született fekete, vagy pakisztáni, mert nem kávébarna volt, hanem sötétebb - ez nem rasszista poszt, hanem leíró. Kiderült, hogy nem van igazam, mert jamaikai-angol, londoni, sosem élt máshol, mint Hackney. Ha valaki nem lenne ismerős a londoni negyedekben, akkor jelzem, hogy Hackney az bizonyos részeken olyan, mint Józsefváros. Csak sokkal, de sokkal olyanabb, mert ez egy 10 milliós város, a maga társadalmi feszkóival, amiről majd egyszer értekezek - aminthogy arról is, hogy Hackney ide, Józsefváros oda, itt az állam nem hagyja a véletlenre, hogy majd ott kialakulja magát valami a parlagfüvön kívül is, ha szerencsénk van, hanem strukturált beruházásokkal, irdatlan fejlesztésekkel, de visz oda életet, re-ha-bi-li-tál.

Szóval, mutatott egy videót, augusztus vége nagymamánál, utcabál, 65 ember, mind-mind unokatesó és ilyen-olyan rokon. Kérdezte, hogy nálunk milyen a karácsony (miért pont a karácsony), mondtam, hogy jaja, majdnem olyan, mint az utcabál a nagymamánál, csak kevesebb a Bob Marley és elférünk egy asztalnál, mert mink heten vagyunk, de abban már a Stille Nacht is benne van, uh igazából hatan. 

Kaptam tőle névjegyet, amit eltettem és később a bárban kiesett a wc-ben a zsebemből egy másik névjeggyel együtt - itt ez a szokás, én kapom a srácok névjegyét, nem ők stresszelnek azzal, hogy adjam már meg a számomat. Na, a wc-ben egy kis tanakodás után, hogy melyik lehet az új hackney-i  cimbim - éles, de 2 pohár bor - 2 ánizslikőr - 2 Pimms után lassabban forgó eszemmel, kikövetkeztettem, hogy a cégnév és a logó fog rávezetni a megoldásra. Így kitaláltam, hogy úgy hívják őt, hogy Leon, ami azért igen vicces, mert vannak biztos pontok az életemben - a menetrendszerűen megjelenő olasz fiúk; a karácsony, ami mindig jön; a meszesedő és melegfrontra fájó nyakam illetve Canary Wharfos lakásom egyetlen ismeretlen szomszédjának szombat esti hb-je igen kevéssé elviselhető zenével - és Leon, előbb, mint technikai szolgáltató cég, utóbb, mint sokéves életem és vérem munkaadóm, is egy ilyen. Na, Leonnal, hihi, abban maradtunk újabb 2 ánizslikőr után, hogy majd én keresem, de azt hiszem a másik Leonnal is ebben maradtunk. 

Képtelen vagyok a sablonjaimból kilépni. 

Hazafele ettem egy Bic Mac-et, mert az felszívja az alkoholt és azt tudom, hogy ültem egy utcazenész mellett a metróban vagy egy órát, mert Oasist játszott, én meg el-elbóbiskolva hallgattam. Aztán az is megvan még, hogy a metrón két angol lány rettentő hangosan arról beszélget, hogy vmi haverjuk csináltatott Taiwan-on egy tetoválást, mondtam is, hogy remélem, hogy nem kapott hepatitiszt, mondták, hogy ők is pont ezt mondták neki, hehe. Hehe, az. De rég is volt, hogy mindenki beszélgetésébe beleszóltam a BKV-n.  

Csuda klassz ez a London, mondtam már? 

--------------------------------------------

És most látom, hogy kezdek olyan lenni, mint Selmeczi Gabriella, csak én Bajnai Gordon helyett a karácsonyt mondom ki egyre gyakrabban.