Ha abból indulnánk ki, h valóban csak három hónapra jöttem és nem életem végéig fogok kavirnyálni eztán London alsó és felső között, akkor elindult a második részem. Azt sejthettem volna a Birodalom visszavág óta, h sajnos a második rész elég kemény veszteségekkel jár, folyamatosan belengi vmi rossz érzet és k nem ad katarzist a vége főcímmel. Ma elhagytam a Hoth bolygót, még csapataim harcban állnak és terveim is vannak. Csak érzem a túlerőt, ami le-legyűr. Nem a Város, vele kijövünk, folyamatosan megyek ide és oda, bárba, múzeumba, koncertre, nyelvtanfolyamra, sportolni. Hanem a héten többször felmerült bennem a kérdés, h alapvetően mit is keresek itt... bevillan, h lehetnék otthon, az alternatív valóságom, h min 2x elváltam és akkor újra rájövök, h itt még a rossz periódusok is jobbak - amikor idáig jutok, uszkve 1 perc alatt, azért tudok válaszolni a kérdésemre (azt keresem itt, h itt még van bennem életerő), de vmi miatt a Nike futás adrenalin bombája óta zakatol ez bennem.
A múlt szombati Nike 10km, egyszerűen lenyűgöző volt. Azt hittem, h hiba a pénteki céges buliban 3 long island ice tea-t és több pezsgőkoktélt meginni, mert így majd nem megy a futás, de valszeg jót tett, h tök ismeretlenekkel, hajnali 2-ig táncoltam, mert egészen pörgött a lábam a helyi Népligetben, szombat este 8 órakor. Érdekesek ezek a céges bulik, 2 kolléga lépett le, legnagyobb sajnálatomra, nélkülük nem lesz ugyanaz az iroda, így vmi klubban a cég állta a cehhet, a búcsúbulin. (a ceh az hasonul vajon?)
Én duplán jól jártam, mert kora d.u megkérdeztem a Kanadába hazatérő fiút - most szóltunk egymáshoz először - h mondja már meg, mi az a szó angolul, amikor egy hullát kifosztanak. Megmondta, csak tudjatok róla, kicsit más a hangulata, mint a mi hullarablónknak. Mondtam, h akkor ezt köszönöm, és nem akarok hullarablónak tűnni, de a szekrényét odaadta-e már valakinek? Mondta nem, így lett egy szekrényem, már lakik is benne egy pár cipőcském. Szóval, a klubban táncikáltam, aztán egyre fogytak a kollégák körülöttem, aztán már csak én voltam, de annyira jó volt a zene, hogy muszáj voltam maradni. Itt fordult elő, h többen megpróbálták elkérni a számomat, én pedig ugyebár nem tudom még fejből. A magyarral nem mórikálok, szalvétára nem írom le, h találkozzunk a Moszkván az óra alatt, így nem volt szívküldi. De ahogy említettem, nem sajnálom at all, gyakorlatilag kimeríthetetlenek a lehetőségek errefele, még több millió férfi lehet, akivel nem ismerkedtem meg és minden bizonnyal csak rám vár.
A 10km futás, mind rendezvénytechnika-, mind egyéni eredmény szempontjából egy mérföldkő. Nike "We own the night" futás, csak csajoknak. Több ezer, rikító narancssárga - UV-s pólós nő indult futni együtt és teperte le a távot, végig olyan eufóriában, mintha most bontanának a Berlini Falat - vadidegenek segítenek egymásnak, 30 méterenként valaki buzdít a mikrofonba, h "hajrá csajok, elképesztőek vagytok, tiétek az éjszaka, megdolgoztatok érte" ésatöbbi, ésatöbbi. Helyesen kivilágítva a park, 2-3 kilométerenként dj és partvonalról buzdító kísérők, akik nekem is tapsolnak. Valóban azt érzed, h itt te mindenre képes vagy és tiéd az éjszaka. (Majd a rendezvényszervező barátaimnak külön elmesélem, h milyen kiegészítőket lehetett kapni, milyen szekrény megoldások voltak, miért nem anyáztam, h hova tegyem a kulcsom, milyen k jó megoldás volt, h vmi karszalagot kellett átkötnöm a cipőfűzömön és ez mérte az időmet és eredményemet...). A Nike-n kívül még valszeg a kókusz szponzorálta az eseményt, mert miután beértem kókuszt kaptam enni, kókuszos üdítő volt, szárított kókusszal. Érdekes a koncepció, de ha lefutok 10km-t azt hiszem mindegy, h mit adnak enni, csak adjanak. És aztán jött a buli része: gyönyörű dj nők tolták a zenét és 3000 nő táncolt órákat. Pasik csak, mint a személyzet jelentek meg (kókusz osztani) és emiatt mindenki úgy ugrabugrált, táncolás címen, mint a farsangon 1985-ben. Nem volt egy NANE esemény, nem volt gender, nem volt nők a nőkért - sokkal lazább és sokkal természetesebb volt, semmi forradalmat nem akartunk - persze, hiszen választójogunk már van - semmi erőlködés és magamutogatás nem volt benne. Egyszerűen rólunk és a teljesítményünkről szólt az éjszaka. Aki még nem futott, annak is ajánlom: egy ilyen alkalom után erre rákattan. Amúgy, egy kis motívum zökkentett ki csak a csaj vonalból, h az első szám vmi can you dance like you fuck, can you fuck like you dance volt, de gondolom ott még nem egyeztették az üzenetet.
A másik sok évtized után bekövetkező önmegvalósításom is eljött végre hát, beteljesülök idén, remélem még megannyi szempontból.
Már nem érdekel, h a Bátyám egybegyereknek hívott egy ideig gyerekkoromban, én igenis most balettra is fogok járni, egy héten egyszer. Az óra felében földön fekszünk, hehe, itt minden máshogy megy, úgy gyakoroljuk a mozdulatokat. Aztán állunk a tükör elé. Négyen voltunk, de olyan barátságos és támogató volt a tanár, hogy azt éreztem, nálam bájosabban hajlongó 35 évest még nem hordott a hátán ez a tükrös terem. Nyilván borzasztóan hülyén nézhettem ki kintről, ahogy rettentően komolyan veszem magam és spiccelek, karomat a fejem fölé hajlítgatom és próbálom kitalálni, h most fransziául mondott vmit vagy angolul és egyszerűen a balett szakszókincsem hiányzik. Ámde az óra vége felé egyszerűen azt éreztem, óriási veszteség a moszkvai balettnak, hogy ily későn jött el ez a pályakezdés az életemben. Egy-két-há, egy-két-há.
A múlt szombati Nike 10km, egyszerűen lenyűgöző volt. Azt hittem, h hiba a pénteki céges buliban 3 long island ice tea-t és több pezsgőkoktélt meginni, mert így majd nem megy a futás, de valszeg jót tett, h tök ismeretlenekkel, hajnali 2-ig táncoltam, mert egészen pörgött a lábam a helyi Népligetben, szombat este 8 órakor. Érdekesek ezek a céges bulik, 2 kolléga lépett le, legnagyobb sajnálatomra, nélkülük nem lesz ugyanaz az iroda, így vmi klubban a cég állta a cehhet, a búcsúbulin. (a ceh az hasonul vajon?)
Én duplán jól jártam, mert kora d.u megkérdeztem a Kanadába hazatérő fiút - most szóltunk egymáshoz először - h mondja már meg, mi az a szó angolul, amikor egy hullát kifosztanak. Megmondta, csak tudjatok róla, kicsit más a hangulata, mint a mi hullarablónknak. Mondtam, h akkor ezt köszönöm, és nem akarok hullarablónak tűnni, de a szekrényét odaadta-e már valakinek? Mondta nem, így lett egy szekrényem, már lakik is benne egy pár cipőcském. Szóval, a klubban táncikáltam, aztán egyre fogytak a kollégák körülöttem, aztán már csak én voltam, de annyira jó volt a zene, hogy muszáj voltam maradni. Itt fordult elő, h többen megpróbálták elkérni a számomat, én pedig ugyebár nem tudom még fejből. A magyarral nem mórikálok, szalvétára nem írom le, h találkozzunk a Moszkván az óra alatt, így nem volt szívküldi. De ahogy említettem, nem sajnálom at all, gyakorlatilag kimeríthetetlenek a lehetőségek errefele, még több millió férfi lehet, akivel nem ismerkedtem meg és minden bizonnyal csak rám vár.
A 10km futás, mind rendezvénytechnika-, mind egyéni eredmény szempontjából egy mérföldkő. Nike "We own the night" futás, csak csajoknak. Több ezer, rikító narancssárga - UV-s pólós nő indult futni együtt és teperte le a távot, végig olyan eufóriában, mintha most bontanának a Berlini Falat - vadidegenek segítenek egymásnak, 30 méterenként valaki buzdít a mikrofonba, h "hajrá csajok, elképesztőek vagytok, tiétek az éjszaka, megdolgoztatok érte" ésatöbbi, ésatöbbi. Helyesen kivilágítva a park, 2-3 kilométerenként dj és partvonalról buzdító kísérők, akik nekem is tapsolnak. Valóban azt érzed, h itt te mindenre képes vagy és tiéd az éjszaka. (Majd a rendezvényszervező barátaimnak külön elmesélem, h milyen kiegészítőket lehetett kapni, milyen szekrény megoldások voltak, miért nem anyáztam, h hova tegyem a kulcsom, milyen k jó megoldás volt, h vmi karszalagot kellett átkötnöm a cipőfűzömön és ez mérte az időmet és eredményemet...). A Nike-n kívül még valszeg a kókusz szponzorálta az eseményt, mert miután beértem kókuszt kaptam enni, kókuszos üdítő volt, szárított kókusszal. Érdekes a koncepció, de ha lefutok 10km-t azt hiszem mindegy, h mit adnak enni, csak adjanak. És aztán jött a buli része: gyönyörű dj nők tolták a zenét és 3000 nő táncolt órákat. Pasik csak, mint a személyzet jelentek meg (kókusz osztani) és emiatt mindenki úgy ugrabugrált, táncolás címen, mint a farsangon 1985-ben. Nem volt egy NANE esemény, nem volt gender, nem volt nők a nőkért - sokkal lazább és sokkal természetesebb volt, semmi forradalmat nem akartunk - persze, hiszen választójogunk már van - semmi erőlködés és magamutogatás nem volt benne. Egyszerűen rólunk és a teljesítményünkről szólt az éjszaka. Aki még nem futott, annak is ajánlom: egy ilyen alkalom után erre rákattan. Amúgy, egy kis motívum zökkentett ki csak a csaj vonalból, h az első szám vmi can you dance like you fuck, can you fuck like you dance volt, de gondolom ott még nem egyeztették az üzenetet.
A másik sok évtized után bekövetkező önmegvalósításom is eljött végre hát, beteljesülök idén, remélem még megannyi szempontból.
Már nem érdekel, h a Bátyám egybegyereknek hívott egy ideig gyerekkoromban, én igenis most balettra is fogok járni, egy héten egyszer. Az óra felében földön fekszünk, hehe, itt minden máshogy megy, úgy gyakoroljuk a mozdulatokat. Aztán állunk a tükör elé. Négyen voltunk, de olyan barátságos és támogató volt a tanár, hogy azt éreztem, nálam bájosabban hajlongó 35 évest még nem hordott a hátán ez a tükrös terem. Nyilván borzasztóan hülyén nézhettem ki kintről, ahogy rettentően komolyan veszem magam és spiccelek, karomat a fejem fölé hajlítgatom és próbálom kitalálni, h most fransziául mondott vmit vagy angolul és egyszerűen a balett szakszókincsem hiányzik. Ámde az óra vége felé egyszerűen azt éreztem, óriási veszteség a moszkvai balettnak, hogy ily későn jött el ez a pályakezdés az életemben. Egy-két-há, egy-két-há.
Ez egy ilyen év egyébként, Shanghaiban februárban, egy szabad délutánomon fogtam magam és elmentem kínai opera maszkfestésre. Na, amikor a Jóisten osztotta a mindenféle tulajdonságot és ügyességet, akkor sajnos előttem fogyott el a kézügyesség. De ott úgy voltam vele, h pont senkivel nem találkozok soha többet, meg különben is, nem k mindegy, h ki mit gondol a 17 milliós városban a maszkomról, ugyebár. Meg kell, hogy mondjam, utoljára nyolcadikban festettem, talán a gesztenye és árnyékolása volt az utolsó művem, azóta a Planéta csak lélegzetét visszafolytva várakozik, h mikor térek vissza. Megvan az élmény, h virágot kell festeni, de az ecset mindig kiszalad és utánafestesz és megint kiszalad és így a virág szára kb. 10cm lesz a végén? Na, ez vagyok én, borzasztóan koncentrálva, nyelvemet kidugva, 13 évesen. És ez vagyok én, Shanghai alsón, ismét homlokot ráncolva, h kiszaladt a zöld a vonalból. Talán igaza volt Anyámnak, h koncentráljunk inkább a művészettörténetre.
Most amúgy vmi szokásos céges buliból jövök, a Piccadilyn (tényleg) vmi helynek volt a promója, 15-en mehettünk, nyilván azonnal jelentkeztem. Ha nem is érdekelne, akkor is érdekel, h a város közepén milyen egy lokál, ahova vendéglista alapján lehet csak most bejutni. Odaértem, mondom a nevem, valóban bemehetek, felvezetnek az üvöltő zenén át az emeletre, hozták a pezsgőt - ez itt felváltotta az esti kakaómat - és hoztak cupcake-et is. Na, aztat én soha nem ettem még, de a puncs cupcake nyert egy életreszóló rajongót. Sokkal gejjebb, mint a puncstorta, konkrétan összeragad a szád utána belülről, de minden kalóriát megér. Aztán továbbálltam egy másik buliba, közben a metrón újra kirúzsoztam magam, mint a helyiek, és hajnal 2 fele eszméltem arra, h hajnal 2 van és hulla fáradt vagyok, nem tudok többet se táncolni, se a csinos ruhámban hasbehúzva bárpultnál álldogálni. Itt jegyezném meg, h a globalizáció sztem Nagy Sándor óta a világ legjobb dolga: még otthon vettem az ebayen egy szuper csinos ruhát (fekete csipke, combig érő) Ausztráliából, 10 azaz tíz ausztrál dollárért (nem volt 3000HUF) és INGYENES házhozszállítást kaptam. Ma ebben a ruhában toltam, ideillettem a 12 fokba. A bulikba ketten voltunk, az egyik közvetlen kollégám telefonált pénteken kora du, h ugyan ő lelépett, de bent hagyta a lazacát, vigyem haza, egyem meg, így bizony a lazac meg én toltuk végig, mígnem hajnali 2-kor muszáj voltam leülni a Piccadily-n és a zacsiból megenni az összes maradékot, gyros helyett, alkoholt felszívandó.
Remélem a napsütés ma a szomorkás kedélyállapotomat is felszívja és pölö az esti BL döntő nézésemet, egy k nagy pubban nem teszi tönkre. (hogy tehetné, 2005-ben is pont itt néztem, azt a mára már legendássá vált Liverpool - AC Milan meccset). És elég volt ebből, k nem szeretnék egy percet sem mélázni hülyeségeken, olyan jól indult itt minden, Szontyikám, szedd össze magad, nincs alternatív valóság, ez van és azért ennél nem sok jobb tudna lenni.
(Pláne nem, mert a munkámban is vannak ám fejlemények, de arról szóljon jövő hét eleji iromány, a kedd esti első 2,5 órás orosz óra után. Daszvidányia)
Most amúgy vmi szokásos céges buliból jövök, a Piccadilyn (tényleg) vmi helynek volt a promója, 15-en mehettünk, nyilván azonnal jelentkeztem. Ha nem is érdekelne, akkor is érdekel, h a város közepén milyen egy lokál, ahova vendéglista alapján lehet csak most bejutni. Odaértem, mondom a nevem, valóban bemehetek, felvezetnek az üvöltő zenén át az emeletre, hozták a pezsgőt - ez itt felváltotta az esti kakaómat - és hoztak cupcake-et is. Na, aztat én soha nem ettem még, de a puncs cupcake nyert egy életreszóló rajongót. Sokkal gejjebb, mint a puncstorta, konkrétan összeragad a szád utána belülről, de minden kalóriát megér. Aztán továbbálltam egy másik buliba, közben a metrón újra kirúzsoztam magam, mint a helyiek, és hajnal 2 fele eszméltem arra, h hajnal 2 van és hulla fáradt vagyok, nem tudok többet se táncolni, se a csinos ruhámban hasbehúzva bárpultnál álldogálni. Itt jegyezném meg, h a globalizáció sztem Nagy Sándor óta a világ legjobb dolga: még otthon vettem az ebayen egy szuper csinos ruhát (fekete csipke, combig érő) Ausztráliából, 10 azaz tíz ausztrál dollárért (nem volt 3000HUF) és INGYENES házhozszállítást kaptam. Ma ebben a ruhában toltam, ideillettem a 12 fokba. A bulikba ketten voltunk, az egyik közvetlen kollégám telefonált pénteken kora du, h ugyan ő lelépett, de bent hagyta a lazacát, vigyem haza, egyem meg, így bizony a lazac meg én toltuk végig, mígnem hajnali 2-kor muszáj voltam leülni a Piccadily-n és a zacsiból megenni az összes maradékot, gyros helyett, alkoholt felszívandó.
Remélem a napsütés ma a szomorkás kedélyállapotomat is felszívja és pölö az esti BL döntő nézésemet, egy k nagy pubban nem teszi tönkre. (hogy tehetné, 2005-ben is pont itt néztem, azt a mára már legendássá vált Liverpool - AC Milan meccset). És elég volt ebből, k nem szeretnék egy percet sem mélázni hülyeségeken, olyan jól indult itt minden, Szontyikám, szedd össze magad, nincs alternatív valóság, ez van és azért ennél nem sok jobb tudna lenni.
(Pláne nem, mert a munkámban is vannak ám fejlemények, de arról szóljon jövő hét eleji iromány, a kedd esti első 2,5 órás orosz óra után. Daszvidányia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése