Ma könnyebb poszt jön, mert középre nyitok és muszáj néha nem a történész-politikaelmélet végzettségnek csapatnia itt a klaviatúrát vagy nem lesz példányszám - kiskutyák és baba-mama tippek azért nem lesznek. De fogok ám még írni egyet arról, amit Ázsiában minden alkalommal megfogalmazok és rövid szöveges üzenet formájában valamely érzelmi túlcsordulásomban el is küldöm általában V barátomnak - vagyis arról, hogy minden percben nő a csodálatom a Brit Birodalom iránt.
Ezt majd január-február itt a nyár kajaktúrám után, Ázsia-alsón írom, nem most.
Tehát a tévhitek, amiket oly kedvesen az arcomba is nyomtatok, mielőtt ide leléptem.
#1. Én nem bírnék ott élni, mert állandóan esik. Erre, csak azt tudom mondani, hogy muhaha. Egyrészt nekem van a világon a legmenőbb esőkabim, amiben konkrétan megállítanak az utcán Pesten, de itt is, ami k nagy szó ésés jó másfél éve, két milánói ultra designer öltönyös, 50es férfi azt bírta mondani, hogy "non ho mai visto un giubbino cosi cool". Le sem fordítom, mert a lényeget megértettétek.
Megjöttem áprilisban, ami olyan volt, mint egy április.
A május olyan, mint egy május.
Míg elérkeztünk június 28 - hoz amikortól augusztus 2-ig egy csepp eső nem sok, annyi sem esett. Azért tudom ezt, mert 28-án grasszáltam elsőre csatornaparton - írtam is róla, ugyebár kedves Olvasó - és augusztus 2-án léptem haza dajdalozni (azt írja a helyesírás-ellenőrző, hogy ezt javítsam ki dalolászni-ra, lassan itt is minden önálló életre kel), és tudom, amit tudok, mert minden évszámot és számot megjegyzek. Össze nem tudom őket adni, de meg tudom őket jegyezni, évekre visszamenőleg, évtizedekre visszamenőleg, mire persze az én Nagy és Okos Bátyám mondotta, hogy jegyezzem meg, hogy amikor összeadom őket, akkor mi jön ki, de szerintem ennyi időm nincs.
A május olyan, mint egy május.
Míg elérkeztünk június 28 - hoz amikortól augusztus 2-ig egy csepp eső nem sok, annyi sem esett. Azért tudom ezt, mert 28-án grasszáltam elsőre csatornaparton - írtam is róla, ugyebár kedves Olvasó - és augusztus 2-án léptem haza dajdalozni (azt írja a helyesírás-ellenőrző, hogy ezt javítsam ki dalolászni-ra, lassan itt is minden önálló életre kel), és tudom, amit tudok, mert minden évszámot és számot megjegyzek. Össze nem tudom őket adni, de meg tudom őket jegyezni, évekre visszamenőleg, évtizedekre visszamenőleg, mire persze az én Nagy és Okos Bátyám mondotta, hogy jegyezzem meg, hogy amikor összeadom őket, akkor mi jön ki, de szerintem ennyi időm nincs.
Na, eső nem esett, ellenben 28-33 fok volt, hetekig, az a jó párásféle, ami Bangkokban van, istenes. Többször leégtem, mert minek kenném magam Angliában. És látszott az angolokon, hogy ezt az egészet nem tudják hová tenni, a parkok rettenetesen néztek ki, mert itt demokrácia van, nem beépített locsolófejek, minek is. A népek az utcán éltek, egy borzasztóan dinamikus mediterrán város benyomását keltette az egész, turisták nevetgéltek, angolok ismerkedtek, mindenki megőrült.
Ellenben, mi itt tízmillióan (7,8 - 10 millió) úgy döntöttünk, hogy ezt nem mondjuk el senkinek, nehogy a sok suttyó, aki még nincs itt - mert itt nem bírna élni, mert állandóan esik - az is idejöjjön.
(Jó, ma esik, de pár órát, előfordul, szerintem más városban is.)
#2. Ott nincsenek ősszel olyan szép színek, mint például Bpesten. Nem tudom, h ezt melyikőtök mondotta, de valaki autentik lehetett, mert emlékszem, el is hittem és kimondottan szomorú voltam, hogy kimarad az őszöm. Nyilván, ha kicsit jobban belegondolok, hogy az ősz rozsdabarna színei majd a ruhatáramban felvonulnak és idén max nem festek gesztenyét vagy, hogy tulajdonképpen mitől ne lennének színek, akkor nem keseredek el, komolyan, több napra is. Láss csodát, elképesztő színek vannak. Nem elképesztők, hanem őszi színek: rozsdabarna, sárgás, zöldes-sárgás, mindenféle a panton-skálán, egyáltalán nem fakó a város. Illetve a tévhit alapja az lehet, hogy az Oxford Streeten nincsen ősz, de szerintem ott mitől is lenne, hiszen ott fények vannak, amiben az adott évszak visszaköszön. De az összes park, az idióta mókusokkal, amelyek most tökéletesen beolvadnak a bundájukkal a környezetükbe, nos, az pont olyan, mint a Normafa, mielőtt sportkomplexum lett.
#2. Ott nincsenek ősszel olyan szép színek, mint például Bpesten. Nem tudom, h ezt melyikőtök mondotta, de valaki autentik lehetett, mert emlékszem, el is hittem és kimondottan szomorú voltam, hogy kimarad az őszöm. Nyilván, ha kicsit jobban belegondolok, hogy az ősz rozsdabarna színei majd a ruhatáramban felvonulnak és idén max nem festek gesztenyét vagy, hogy tulajdonképpen mitől ne lennének színek, akkor nem keseredek el, komolyan, több napra is. Láss csodát, elképesztő színek vannak. Nem elképesztők, hanem őszi színek: rozsdabarna, sárgás, zöldes-sárgás, mindenféle a panton-skálán, egyáltalán nem fakó a város. Illetve a tévhit alapja az lehet, hogy az Oxford Streeten nincsen ősz, de szerintem ott mitől is lenne, hiszen ott fények vannak, amiben az adott évszak visszaköszön. De az összes park, az idióta mókusokkal, amelyek most tökéletesen beolvadnak a bundájukkal a környezetükbe, nos, az pont olyan, mint a Normafa, mielőtt sportkomplexum lett.
#3. Az angol konyha, na az, borzasztó. A sima angol konyha sem borzasztó, egyáltalán, sok a husika, de ebbe, én mondjuk nem halok bele. Mindenféle pie-ok és halak és desszertek és jaj, de rengeteget ettem itt, össze-vissza. Anélkül, hogy megsértenék valakit....hogyan is fogalmazzak...tehát...amikor megyünk egy világvásárra, vagy a Garfield magyarnak van rajzolva, vagy keresünk valami felismerhető szimbólumot, akkor mindég előjön az a bajszos-csikós-gulyás romantika. Ami egy kis update-re (hehe) várna, mert a Rubik-kockán és az atombombán és a vízipólósokon kívül kellene valami más, kortárs, romkocsmás, Szigetes, magyar 2.0, amivel lehetne egy kicsit ezen a XIX. századi romantikán valamit javítani, mert a világ már nem Ábel rengetegébe vágyik. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy ne sértsek meg senkit, hogy kellene más is, mint a parasztbarokk, ami értelmezhető a Kárpátok véráztatta földjein kívül is. Most ezt miért is mondom? Azért, amiért az angol konyha már nemcsak pie és hal és Sunday roast, hanem egy gigantikus ízvilág serpenyő. És most mondhatja a kedves olvasó, hogy attól még, hogy van itt pizza meg wok - az nem lesz angol, vagy, hogy ugyan rendszeresen vacsizok curryt curryvel, de az sem angol, hanem indiai....Azt kellene megérteni, hogy ez mind-mind-mind angol.
És ez ugyan nem globalizáció-párti posztnak indult, de csak nem bírom ki, hogy ne ömlengjek kicsit arról, hogy azért tudnak ezek a jó népek itt versenyképesek lenni, mert ezek a dolgok, ízek, családi történetek, hagyományok, megfakult fényképek, bezárt bányák, nyíló garázscégek, a Londonban beszélt 250 nyelv - az itt élő 7,8 millió emberből 1,7 milliónak nem ez az anyanyelve (vagyis majd 20%-ról beszélünk. Mintha Budapest XI. és XII. kerületének nem magyar lenne az anyanyelve) - az mind EGYÜTT brit immár.
Lehet, hogy a hetvenes években ez még egymástól sokkal elszeparáltabban élt és nem volt menő kebab halalt enni vagy etióp étterembe menni (az mekkora nyamm-nyamm pedig, és ellentétben, azzal, amit a magas kulináris- és társadalmi kultúrával bíró olaszom állít, hogy ők csak homokot esznek - ez egyáltalán nem igaz.) Vagyis, lehet itt enni, lehet jókat enni és lehet igazán jókat enni, csak körbe kell nézni és nyitni a bendőt és az agyat erre-arra. Szóval, a borzasztó angol konyháról szóló tévelygés, az egy újabb muhaha.
#4. Nem nő a körmöd és a hajad.
Rendben, ez nem tévhit. Muszáj megosztanom, mert ha nem lenne döbbenetes a változás, akkor nem tűnt volna fel, hogy itt mennyire gyorsan nő az ember haja és körmei. Talán a pára teszi (#1), talán a sokféle étek (#3), talán a nemtommi, de empirikus tapasztalat és az iparágban dolgozó magyar szakemberek egybehangzó véleménye szerint is így van, minden magyar ezt állítja.
Ezt a témát még folytatom, egyetemben a "London és a migráció a globalizáció derűjében" vonallal, csak nem akarok egyszerre annyit írni, amennyi elolvashatatlan lenne.
És lassan be fogok jelentkezni a Brit Országimázs Központba, mert egyelőre elég színes és kedvcsináló a blogból kirajzolódó kép, szerény meglátásom szerint.
És ez ugyan nem globalizáció-párti posztnak indult, de csak nem bírom ki, hogy ne ömlengjek kicsit arról, hogy azért tudnak ezek a jó népek itt versenyképesek lenni, mert ezek a dolgok, ízek, családi történetek, hagyományok, megfakult fényképek, bezárt bányák, nyíló garázscégek, a Londonban beszélt 250 nyelv - az itt élő 7,8 millió emberből 1,7 milliónak nem ez az anyanyelve (vagyis majd 20%-ról beszélünk. Mintha Budapest XI. és XII. kerületének nem magyar lenne az anyanyelve) - az mind EGYÜTT brit immár.
Lehet, hogy a hetvenes években ez még egymástól sokkal elszeparáltabban élt és nem volt menő kebab halalt enni vagy etióp étterembe menni (az mekkora nyamm-nyamm pedig, és ellentétben, azzal, amit a magas kulináris- és társadalmi kultúrával bíró olaszom állít, hogy ők csak homokot esznek - ez egyáltalán nem igaz.) Vagyis, lehet itt enni, lehet jókat enni és lehet igazán jókat enni, csak körbe kell nézni és nyitni a bendőt és az agyat erre-arra. Szóval, a borzasztó angol konyháról szóló tévelygés, az egy újabb muhaha.
#4. Nem nő a körmöd és a hajad.
Rendben, ez nem tévhit. Muszáj megosztanom, mert ha nem lenne döbbenetes a változás, akkor nem tűnt volna fel, hogy itt mennyire gyorsan nő az ember haja és körmei. Talán a pára teszi (#1), talán a sokféle étek (#3), talán a nemtommi, de empirikus tapasztalat és az iparágban dolgozó magyar szakemberek egybehangzó véleménye szerint is így van, minden magyar ezt állítja.
Ezt a témát még folytatom, egyetemben a "London és a migráció a globalizáció derűjében" vonallal, csak nem akarok egyszerre annyit írni, amennyi elolvashatatlan lenne.
És lassan be fogok jelentkezni a Brit Országimázs Központba, mert egyelőre elég színes és kedvcsináló a blogból kirajzolódó kép, szerény meglátásom szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése